Feljebb kúsztak az élelmiszerárak, a karbantartási szolgáltatásokat csak drágábban végzik el a szakemberek, és az új alkalmazottakat is csak magasabb fizetésért lehet visszacsábítani a turizmus-vendéglátásba, mindezt természetesen a végén a vendégek fizetik meg, írja elemzésében a portfolio.hu. Persze a COVID járvány miatti kiesést is megpróbálják valahogyan pótolni a szállásadók.
Egy április 25-én életbe lépett új kormányrendelet egyelőre segíti a hazai szállodákat. A Széchenyi Pihenő Kártya, vagyis a SZÉP-kártya mindhárom zsebéről ugyanis bármelyik szolgáltatást ki lehet fizetni ez év végéig, ami megtámaszthatja a hazai keresletet.
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke szerint komoly versenytársai lehetnek a belföldi szolgáltatóknak a görög, a horvát és a szlovén nyaralások, bár azt Baldauf Csaba megjegyezte, hogy a horvát tengerparttól 1 kilométerre lévő, nem túl komfortos szálláshely árait hozza egy hazai négy csillagos szálloda árazása.
A Szállás.hu a Portfolio megkeresésére azt közölte, hogy az eddig beérkezett foglalások alapján nagyjából átlagosan 7 százalékos áremelkedést látnak. Ez persze régiónként, településenként, szállástípusonként, de szálláshelyenként is eltérő lehet. Mindezeken fölül árfelhajtó hatása lesz a feltehetően robbanásszerűén megjelenő keresletnek is.
A szakemberek azt tanácsolják, hogy ha nyaralni menne, akkor azt jó előre tervezze meg, foglalja le a kinézett szálláshelyet. Ugyanis most nem érdemes sokáig várni, mert az árak azok csak felfelé mozdulnak, a „last minute” akciókat pedig el lehet felejteni.