Még tavaly ősszel született kormánydöntés, amelynek eredményeként faltól-falig megújul a nagyközség legfontosabb útvonala. Ez Dunaharasztinak is fontos, hiszen a mindkét településen Fő útként ismert út rendkívül fontos, mert a környező települések ezen keresztül érhetőek el.
A 2,8 kilométer hosszan cserélik az útburkolatot, korszerű járdákat alakítanak ki, modernizálják a csapadékvíz elvezetést, új buszmegállópár is épül, a régiek teljesen megújulnak, és 126 parkolóhelyet is kialakítanak. A fejlesztésről itt írtunk korábban.
A projekt együttes értéke 1,5 milliárd forint, és a terveket Taksony véleményének figyelembevételével készítik el.
A település önkormányzatának közlése szerint a Polgármesteri Hivatal már több körben folytatott megbeszélést a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Pest megyei Igazgatóságának szakembereivel az útszakasz felújításának részleteiről. Most a fejlesztésben érintett teljes szakaszt bejárták.
A beruházásról szóló közbeszerzést tavasszal írja ki a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
A Fő út felújításáról további információkat talál a Taksony polgármesterével. Kreisz Lászlóval készült interjúnkban, amelyet itt olvashat el.



















































































