A nagyközség intézménye pályázatában a környezetkímélő és biztonságos közlekedést népszerűsítését tűzte ki célul. Autó nélkül, kizárólag két keréken mennek óvodába a taksonyi ovisok minden pénteken. Ilyenkor 60-80 biciklin, rolleren, kismotoron, futóbiciklin és „visziklin” érkező óvodás gurul be az intézménybe, és parkol le járművével. A gyerekeket kísérő szülők is két keréken érkeznek.
Az E.ON Hungária Csoport 2023-as Föld bajnokai pályázatán győztes intézmény 2,5 millió forintot nyert, hogy megvalósítsa fenntarthatósági szemléletformáló elképzeléseit. Az elnyert összegből már megvásárolták a kétkerekű járműveket, KRESZ-táblákat, jelzőtáblákat, ezek segítségével a biztonságos közlekedés szabályaira tanítják a kicsiket. Két darab kétkerekű, utánfutós ún. „viszikli” is munkába állt, ezeket a szülők kikölcsönözhetik és saját gyermekeik mellett akár közelben lakó ovistársakat is szállíthatnak vele reggelente oviba. Saját pecsétgyűjtő füzetükbe minden alkalommal, amikor két keréken érkeznek meg az oviba, újabb matricát kapnak a gyerekek, ezért legjobban a pénteket várják!
A közlekedésbiztonsági nap mellett kilométerfaló versenyt és „a nagyszülő hazakísér” programot is tervez az óvoda, utóbbi lényege, hogy a szülők mellett a nagyszülőket is bevonják a levegőtisztasági programba azzal, hogy a nagymamák és nagypapák sétálva kísérik haza délután az unokáikat, áll az E.ON szerkesztőségünknek küldött közleményében.
Dunaharasztin a Hétszínvirág óvoda szerepelt sikerrel a pályázaton.
Az intézményben néhány hete, szülői nap keretében kerültek ki a rovarhotelek, épültek a méhlegelők, magaságyások, és megszépült az intézmény udvara.