A Pest megyei vállalkozások lehetnek az uniós támogatások nyertesei

//Berényi Attila
pest-megye-fejlesztesek_dho_20210527

grafika: dho

Az Európai Bizottság jóváhagyta Magyarország új, 2022-2027 időszakra vonatkozó regionális támogatási térképét, ebből az tűnik ki, hogy a Pest megyei cégek többé nem lesznek hátrányban az ország többi részéhez képest, sőt.

A regionális támogatás célja az egyes régiók gazdasági leszakadásának megakadályozása, felzárkóztatásuk elősegítése. A térkép meghatározza a regionális állami beruházási támogatásra jogosult, leghátrányosabb helyzetben lévő magyar régiókat és azok támogatási mértékét, hívta fel a figyelmet a millásreggeli.

A Pest megyei régió helyzete annyiban változott, hogy korábban ebben benne volt Budapest is, így kifejezetten fejlettnek számított a régió. Emiatt viszont a fővároson kívül eső települések nem tudtak pályázni, az ottani cégek, – bár szükségük lett volna a segítsége – lecsúsztak róla.  Ez a helyzet változott, hiszen a fővárost már kivették a régióból és 2022. januárjától a pályázati lehetőségek is elérhetőek lesznek. Papadimitropulosz Alex, a Via Credit ügyvezető igazgatója a Millásreggelinek elmondta, hogy ezek alapján a Pest megyei régió lehet a legnagyobb nyertese a változásnak. Ez lehetővé teszi, hogy alaptámogatási értékben 50%-os (nagyvállalati), vissza nem térítendő támogatásra tegye jogosulttá a Pest megyei cégeket. Ez azonban akár 70%-ig felemelkedhet, mikro- és kisvállalkozások esetében. A közepes méretű cégek 60%-os támogatási intenzitással számolhatnak az uniós pályázatok esetében. Ezzel meg inkább felértékelődik az agglomeráció a cégek számára.

(millásreggeli)

Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal!