Emeletes motorvonat köszöntötte a Nyugati pályaudvar megújult csarnokát

//Tóth Gábor
A-Nyugati-csarnokaba-erkezett-a-KISS-motorvonat_MAV_20210901

fotó: MÁV

Elkészült a tetőszerkezete, így kedd este 20 órától újra megnyílt a Nyugati pályaudvar utascsarnoka, amelybe elsőként egy KISS motorvonat érkezett be. Immár egy modern digitális utastájékoztató rendszerrel és új vágányvégi kijelzőkkel rendelkező, korszerűbb, komfortosabb csarnok várja a pályaudvaron évente megforduló közel 18 millió utast. A Nyugati pályaudvar teljes tetőszerkezetének felújítása a tervek szerint jövő nyárra fejeződhet be.

A munkálatokat a MÁV állomásfejlesztési projektjének egyik kiemelt elemeként, az utascsarnok teljes lezárásával 2020 tavaszán kezdte meg a Magyar Építő Zrt, áll a MÁV-csoport szerkesztőségünknek küldött közleményében. A kivitelezés az utascsarnokban befejeződött, így azt már az utasok is használhatják.

A munkálatok folytatódnak, 2022 nyarára fejeződhetnek be. A pénztárcsarnok belső boltozatának javítása és tetőszerkezetének felújítása várhatóan 2022 év elejére elkészül. A pályaudvar aluljárójában a világítási rendszer teljes felújításával, majd az álmennyezet újjáépítésével megszépülnek a keresztalagút utasforgalmi terei, növelve az utaskomfortot. Az akadálymentesítés részeként a vak és gyengénlátó utasok számára okos „taktilis” vezető- és veszélyjelző sávokat alakítanak ki.

(MÁV Kommunikációs Igazgatóság)