Már ügyvédnek adják ki magukat az unokázós csalók

//Tóth Gábor
no-eloallitas_unokazos-csalo-policehu_20210827

Kattant a bilincs az unokázós csalók kezén. kép: police.hu / YouTube

Még kifinomultabb módszerekkel verik át az időseket az unokázós csalók, derül ki a Pest Megyei Főügyészség szerkesztőségünknek küldött közleményéből.

A megalapozott gyanú szerint két nő volt a főkolompos. Eddig ismeretlen társaik 2020. augusztus 23-án, a délutáni órákban felhívtak egy időskorú, Tárnokon lakó asszonyt és elhitették vele, hogy fia drogügyletbe keveredett. Állításuk szerint a sértett gyereke most is a rendőrségen van és ahhoz, hogy elengedjék a sértettnek az összes pénzét és ékszerét át kell adnia fia ügyvédjének.A néninek azt mondták, hogy a pénzt és az ékszereket tegye egy lezárt borítékba, az ügyvéd egyik kollégája elmegy hozzá és átveszi azt tőle. Ezután a két női elkövető autóval Tárnokra ment, és amíg egyikük a járműben várakozott, a másik szintén ügyvédként, hamis néven bemutatkozva átvett a sértettől egy borítékban egymillió forint készpénzt, majd távoztak.

Az érdi rendőrök példás felderítő munkával egy nappal később elfogták az idős hölgynél megjelent két nőt, de addigra a sértett pénzének nyoma veszett. A két nő a rendőrség vendégszeretetét élvezi most, az ügyészség kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.

Alább megnézheti a rendőrség felvételét az asszonyok előállításáról.

(Pest Megye Főügyészség)