Óriás falfestmény készül a koronavírus elleni védekezésben résztvevők tiszteletére

//Berényi Attila
Egy falfelületre 400 liter kültéri falfesték, és 40 liter alapozó kerül fel, a munkálatok előreláthatóan 2 héten keresztül zajlanak majd, 4-5 fős csapat kezei nyomán.

Az 500 négyzetméteres alkotás Csepelen a Kossuth Lajos utca 88-as szám alatti társasház tűzfalára kerül, megköszönve ezzel a frontvonalban dolgozóknak azt a rendkívüli helytállást, amit a koronavírus-járvány alatti védekezés során tanúsítottak – jelentette be közösségi oldalán a kormányszóvivő. Az festmény a Nők Magyarországért Klub és Csepel Önkormányzata közös kezdeményezésére – a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. támogatásával készül el, a tervek szerint szeptember közepére.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, a Nők Magyarországért Klub egyik alapító tagja azt mondta:

„Nehéz másfél éven vagyunk túl, és nem lehetünk eléggé hálásak azoknak, akik a koronavírus elleni harc frontvonalában küzdöttek. Azoknak az ápolóknak, orvosoknak, háziorvosoknak, mentősöknek akik éjt nappallá téve, fáradtságot nem ismerve mindent megtettek a mi és szeretteink egészségéért, életéért. Ezzel a köztéri alkotással szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik a pandémia legnehezebb időszakában is alázattal végezték munkájukat, hivatásukat. Köszönet illeti azokat a szülőket, tanárokat vagy épp lakóközösségeket, akik újból megmutatták mindannyiunknak, hogy mi magyarok, ha nagy a baj, akkor is képesek vagyunk összefogni.”

(MTI)