Az alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat a szaktárca

//Tóth Gábor
tankonyvek1_rakoczi-altisk_dho_20210827

Kiosztásra váró tankönyvek a Dunaharaszti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában 2021. augusztusában. fotó: dho

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A Klebelsberg Központ elnöke pedig azt jelentette be, hogy több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre.

Az Emmi azt közölte az MTI-vel, hogy az óvodákban és iskolákban írnak elő a koronavírus elleni szigorú intézkedéseket. Fontos azonban, hogy a szülők ne vigyenek közösségbe olyan gyereket, aki koronavírusos tüneteket mutat, és a köznevelési intézmények fordítsanak fokozott figyelmet az alapvető egészségvédelmi szabályokra – közölte a minisztérium. Az iskolai hiányzásokra a normál szabályok vonatkoznak, az intézményvezető joga eldönteni, mely esetben tekinti igazoltnak a diák távolmaradását – írták.

„Mivel a 12. életév betöltését követően elérhető a koronavírus elleni védőoltás, osztályra, csoportra vagy egész feladatellátási helyre vonatkozó tanügyi intézkedés főszabály szerint csak az óvodában vagy az általános iskola 1-6. évfolyamán, valamint a fejlesztő nevelés-oktatásban történik” – tudatta a minisztérium.”

Közben a Klebelsberg Központ elnöke, Hajnal Gabriella  bejelentette, hogy 110 480 diák kap ingyenes tanszercsomagot elsőtől nyolcadik évfolyamig, függetlenül attól, hogy ki az iskola fenntartója. A csomagokat már kiszállították, a rászoruló diákok augusztus 30. és szeptember 2. között meg is kapják azokat – tette hozzá. A projektet az Európa Unió finanszírozta, 911,5 millió forintról van szó. A tanszercsomagok összeállításakor figyelnek arra, hogy a korosztályoknak megfelelő legyen: az első osztályosok csomagja jóval több iskolaszert tartalmaz, mint a többieké. Ebben a csomagban van például teljesen felszerelt tolltartó is.

(MTI)