Forgalommal szemben az M0-on és az M3 autópályán

//Tóth Gábor
Megosztás itt: print
Megosztás itt: email
Forgalommal szemben az M0-on és az M3 autópályán
Az elmúlt napokban ismét több elképesztő eset történt, amikor forgalommal szemben hajtottak felelőtlen sofőrök. Nem is akárhol, hanem a forgalmas M3-as autópályán és M0-ás autóúton, veszélybe sodorva ezzel saját magukat és a többi közlekedőt is. A megdöbbentő húzásokat a Magyar Közút kamerái rögzítették.

A szerkesztőségünknek küldött közlemény szerint július 16-án, pénteken az M0-ás autóúton, 17-én, szombaton délután pedig az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán döntött úgy ismeretlen okból egy-egy sofőr, hogy nem megfelelő számukra a szabályos menetirány. A közösségi oldalakon megjelent információk szerint az M0-áson a sofőr a középső sávban haladva állóra fékezett, majd megfordult az autóút kellős közepén és úgy haladt tovább. Az M3-ason szembehajtó sofőr pedig legalább 4-5 kilométeren keresztül haladt a forgalommal szemben. Szerencsére személyi sérülés nem történt, de a társaság szakemberei nem győzik hangsúlyozni, mennyire életveszélyesek ezek a manőverek.

A társaság az ilyen esetek elkerüléséért indított már korábban is kampányt „Tartsd az irányt” címmel. Ennek részleteit itt érheti el.

A legfontosabb, ha eltévesztette a kijáratot egy gyorsforgalmi úton, soha ne forduljon meg vagy tolasson vissza! Álljon meg egy pihenőhelyen és nézze meg, merre tud szabályosan menni, figyelje a körúti jelzéseket és az útjelző táblákat.

(Magyar Közút)