Nem lehet felszállni az első ajtókon a buszokra és trolikra

//Tóth Gábor
A Volán és a BKK is felfüggesztette átmenetileg az első ajtós felszállási rendszert, írja az MTI.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint a járművekre a második, a harmadik vagy a negyedik ajtónál lehet felszállni.

Az intézkedés célja, hogy a járművezetők koronavírusos megbetegedésének esélyét minimálisra csökkentsék. Budapesten naponta több ezer busz- és trolivezető biztosítja a felszíni közösségi közlekedés működőképességét, „védelmük ezért rendkívül fontos a fővárosban utazóknak is” – emelték ki a közleményben.

A Volán is hasonló döntést hozott, amely szerint a kontaktus minimalizálásáért az országos, az elővárosi és a regionális forgalomban, illetve azokon a településeken, ahol a társaság látja el a helyi közlekedési szolgáltatást, a helyi járatokon hétfőtől egységesen felfüggesztik az első ajtós felszállást. Ez annyit jelent, hogy a sofőrnél jegyet sem lehet venni.

Mint írták, a kordonozást követően továbbra is elérhető értékesítő csatornákon – pénztárak, jegykiadó automaták, „közlekedési mobiljegy” alkalmazás és társalkalmazásai -, illetve a partnereknél a korábban megszokottak szerint lehet jegyet vagy bérletet vásárolni. Újdonságként a MÁV-Start pénztáraiban – országszerte csaknem 300 helyszínen – március 29-től első lépésben a helyközi április havi bérleteket lehet megvásárolni.

(MTI)