A kormányfő közlése szerint a járványhelyzetben az emberi életek mellett a családokat és a vállalkozásokat is menteni kell. A kormány a Gazdaságvédelmi Akcióterv kiegészítéséről rendelkezett:
- A családok és a vállalkozások hiteltörlesztési moratóriumát, változatlan formában, fél évvel 2021. július 1-ig meghosszabbították.
- A járvány elleni intézkedések miatt ideiglenesen bezárásra kényszerült vállalkozásokat decemberben és januárban is a bérköltségek kétharmadának átvállalásával, támogatja az állam. A járulékfizetés elengedését és a bértámogatást a vendéglátóhelyek, a szállodák és az idegenforgalom mellett kiterjesztik a szünetelni kényszerülő, magántulajdonú buszos vállalkozásokra is.
- A kis- és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók iparűzési adóját január elsejétől a felére csökkentik. A 25 ezer fő alatti települések a kormánytól támogatást kapnak, a nagyobb önkormányzatok pénzügyi helyzetét egyenként tekintik át.
- A gyermeket nevelő és váró családokat 6 millió forintig, kedvezményes, maximum 3 százalékos kamatozású, lakásfelújítási hitellel segítik. Ebből 3 millió forint a vissza nem térítendő támogatás, ami a felújítás végével vehető igénybe.