További haladék a kutak engedélyeztetéséhez

//Berényi Attila
Képünk illusztráció, forrás: pixabay / Jan Steiner
A Parlament újabb haladékot adott a kutak engedélyeztetési eljárásában.

Az eddig érvényben lévő, és most megváltoztatott szabályok szerint 2020 végégig lett volna idejük az olyan fúrt és ásott kutak tulajdonosainak, amelyek nem rendelkeztek engedéllyel, hogy ezt a hiányosságot pótolják.

A Parlament hétfőn, azaz május 18-án úgy határozott, hogy az eljárást 2023. december 31-ig felfüggeszti. Azaz az érintettek eddig az időpontig biztosan haladékot kapnak, és nem kell a mostani járványhelyzetben az adminisztrációval és az engedélyeztetéssel foglalkozniuk. A hírt Pánczél Károly, térségünk országgyűlési képviselője is megerősítette.

A jelenleg még kihirdetés előtt álló, de már elfogadott szabályzót itt éri el.

Az engedélyeztetési folyamat elég sokakat érint, kiskert tulajdonosoktól, a magánházakban kutakat üzemeltzetőkön át a háztájiban gazdálkodókig. Az eddig érvényben lévő szabályokról itt írtunk korábban.