Soroksár is felvette a harcot az illegális szemétlerakókkal

//Berényi Attila
soroksar_szemetkommando_freepik_irinacliva_20200511

Képünk illusztráció, forrás: freepik / irinacliva

A szemetelés, és a hulladék illegális elhelyezése mindenhol nagy gondot jelent. Soroksár most lépett egyet előre, szemétkommandót hozott létre.

Soroksáron a rendészeti osztályon belül alakult meg a csoport, amelynek feladata, hogy a nap 24 órájában felderítse az illegális hulladékelhelyezéshez kapcsolódó eseteket. Bese Ferenc polgármester jelentette be közösségi oldalán a létrejöttüket.

A frissen megalakult csapatnak hamar akadt dolga: a Túri István út melletti erdőben illegálisan elhelyezett hulladékot találtak. A szemét között az elkövető személyére utaló számlákra is bukkantak, így a szemetelő közigazgatási bírságra számíthat, írja a 23.kerület.ittlakunk.hu.

Az illegális szemétlerakás ellen Dunaharasztiban is a Városi Rendészeti iroda küzd. Naponta ellenőrzik azokat a lerakókat, amelyekről tudnak, de számítanak a lakosság segítségére is. Mátyás József, a Polgármesteri Hivatalhoz tartozó szervezet vezetője szerkesztőségünknek elmondta, hogy naponta kapnak lakossági bejelentéseket, és ezeknek mind utána is járnak. Viszont nagy segítség lenne a munkában, ha a pontos helymegjelölésen kívül olyan adatokat, képeket, kis videókat is kapnának a lakosságtól, amely segíti a tettenérést, felderítést. Minden illegálisan elhelyezett szemétkupacot átvizsgálnak kézzel – ami nem veszélytelen művelet – a hulladékban fellelhető címek, nevek után kutatva.

 

(ittlakunk.hu, dho)