Az MTI érdeklődésére közölték: a cég a koronavírus terjedése miatt kialakult helyzetre tekintettel, alapítói határozat szerint 2020. március 15-től valamennyi fürdőegységét, gyógyászati egységét határozatlan ideig zárva tartja, nincs olyan fürdőegységük, amely üzemelne. Ezzel együtt a tulajdonosi elvárásoknak eleget téve március 15-től – egyéb kikötések nélkül – felfüggesztette a tulajdonában álló üzlethelyiségek bérleti díjának beszedését is.
A jelenlegi terveik szerint, amint feloldják a kijárási korlátozást, megkezdik a fürdők strandfelkészítési, karbantartási munkálatait, ütemezetten. A munkavégzés alatt ügyelnek a fertőzés megelőzésére, terjedésre. Meg kell még ismerniük a szabadtéri fürdőegységek üzemeltetésének esetlegesen megváltoztatott szakhatósági feltételeit. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. már február végétől nagyon szigorú üzemeltetési előírásokat vezetett be és az újra nyitást követően is külön protokoll eljárásrendet kíván megvalósítani – jelezték.
Budapesten hat strandfürdőt üzemeltetnek – Palatinus, Paskál, Csillaghegy, Római, Pünkösdfürdő, Pesterzsébet -, nyitás esetén valamennyi egységben továbbra is lesz lehetőség gyermek, diák és nyugdíjas jegyvásárlásra, illetve komoly kedvezményeket nyújtó családi belépő megváltására.
(MTI)