A szokásoknak megfelelően, advent második vasárnapján a Szent István templomba várják az érdeklődőket. Hagyományos rendezvény ez, de az elmúlt két évben nélkülöznünk kellett a COVID járvány miatt. Most viszont ismét összegyűlhetnek a kórusművek szerelmesei és igazi ünnepi dallamokat hallgathatnak majd meg. Az összeállított program rendkívül színes és szórakoztató. A klasszikus több szólamú kórusművek mellett – melyek önmagukban is szerteágazóak műfajban és stílusban egyaránt – helyet kap a keresztény könnyűzene, valamint a Blumenstrauss gondoskodik a német-osztrák hangzásvilágról is. A koncert végén az összes résztvevő kórus közösen énekel egy kánont. Sőt, egy ismert dallam eléneklésébe a nézőket is bevonják majd.
Fellép a Blumenstrauss Kórus, a Dunaharaszti Liget Kórus, a Dunaharaszti Református Gyülekezet Kórusa, a Dunaharaszti Szent Cecília Kórus és a Szent István Kórus.
Időpont: 2022. december 4. (vasárnap) 18.00
Helyszín: Dunaharaszti Szent István Király Templom, Fő út 67.