Sikerrel szerepeltek városunk taekwondo csapatai a Dunaharasztin rendezett OB-n

//Tóth Gábor
teakwondo_dh-sportcsarnok_00_foto_DemenyFerenc_OB-004_20191124

Megtelt a sportcsarnok, fotó: Demény Ferenc

A Dunaharaszti Sportcsarnokban rendezte meg a Magyar Taekwondo Szövetség a Magyar Felnőtt és Utánpótlás Országos Bajnoki Döntőt.

Városunkban két(!) Klub is foglalkozik a Taekwondo-val, mind a két csapat nagyszerűen helytállt. A sportág egy koreai eredetű harcművészet. Maga a szó lábbal és kézzel való küzdelem művészetét, vagy útját jelenti.

Demény Ferenc a Harmonia Budo SE edzője szerkesztőségünknek elmondta, hogy az egyesület Dunaharaszti Taekwondo és Hapkido Szakosztálya képviseletében

  • Virág Bence – küzdelemben Junior B – 68 kg 2. helyezést
  • Szilágyi Zsófia – Gyors-rúgó versenyen Gyerek II. Lány kategóriában 2. helyezést ért el.

A szakosztály egyébként már 5 éve működik Dunaharasztin!

A Dunaharaszti Ninják is kitettek magukért:

  • Csernyava Ágnes – küzdelemben Gyerek II. Lány – 36 kg 2. helyezés
  • Simon Bence – küzdelemben Gyerek II. Fiú – 24 kg 3. helyezés
  • Farkas Amira – küzdelemben Gyerek II. Lány – 33 kg 3. helyezés
  • Bajcsi Henrietta – küzdelemben Gyerek II. Lány – 33 kg 3. helyezés
Küzdelem, fotó: Demény Ferenc

A sportolók a mostani verseny után egy úgynevezett szemináriumra, azaz képzésre készülnek, és aztán jönnek a tavaszi viadalok!

Gratulálunk a helytállásért, és Dunaharaszti képviseletéért!