Az önkormányzati fenntartású utak tisztításáért felelős Hidrográd kft. 3 darab sószóró járművel van jelen Dunaharaszti útjain, és 3 darab hóeke is tolja a havat. Közben a jártákat 15 fős hóeltakarító brigád tisztítja.
A várost ilyenkor négy részre osztják, csakúgy, mint a zöldhulladékgyűjtés idején. A csapatok pedig előre meghatározott rend szerint takarítanak. Először a főutak és a buszok útvonalai kerülnek sorra, majd a mellékutakat takarítják. De jut ember a közintézmények járdáira is.
A Zöldkorona Garden Kft. a parkok sétányainak és a buszmegállók, valamint a templomkertek járdáinak csúszásmentesítésért felelős. Ezen cég emberei is hajnal óta kint vannak az utcákon.
A főközlekedési utak, azaz az 510-es és a Némedi út – Dózsa György út a Közútkezelő Nonprofit Nzrt. fenntartásában van, azaz itt ők végzik el a hóeltakarítást.
Ne feledje, hogy folyamatosan dolgoznak az utakon, de közben a hó is hullik. Mindenhol egyszerre nem lehet takarítani, és a már letisztított út is újra havas lesz. Legyen türelmes.
Nagyon fontos, hogy a magánházak és társasházak előtti járdák letakarítása a tulajdonosok feladata. A munka elvégzése kötelező és gondoskodni kell a síkosságmentesítésről is. Aki ezt nem végzi el, és emiatt valaki balesetet szenved, akkor bizony a tulajdonost kártérítési kötelezettség terheli.
Amikor lapátolja a havat, akkor a felgyülemlett havat ne az útra dobálja, hanem a csapadékvíz elvezető árokba, vagy az út mentére, esetleg zöld területre. Az útról ugyanis a hóeke letolja a havat és az visszakerülhet a járdára.