Nemrégiben jó pár madáretetőt helyeztek el a Hősök tere fáin. A hideg idő beköszöntével nagy szükség van ezekre, hiszen a madarak egyre kevesebb táplálékhoz jutnak.
Most lágyszövésű hálókat feszítettek ki a fák közé Berecz Tibor környezeti nevelő, túravezető, madarász. A szakember egyébként a közelmúltban nagysikerű előadást tartott e témában a Dunaharaszti Városi Könyvtárban. Most a gyakorlatban is bemutatta mindazt, amit a madárgyűrűzésről tudni kell. A hálóba akadt szárnyasokat, egyesével, nagyon óvatosan emelte ki, majd puha szövetzsákokba helyezte el őket. Ez után következett az adatfelvétel. Feljegyezték a madarak szárnyfesztávolságát, hosszát, súlyát majd meggyűrűzték őket. Természetesen az eszközön lévő számot is feljegyezték a madár adatai mellé. Ennek segítségével tanulmányozható az életmódjuk, vonulásuk.
A hideg és szeles, de legalább napsütéses időben a gyerekek néhány alkalommal lehetőséget kaptak arra is, hogy a folyamat végén a kezükből röppenjenek ki, vissza a szabadságba a madarak.