Az oktatásban, egészségügyben, szociális ágazatban dolgozókat köszöntötte Dunaharaszti

//Tóth Gábor
A kitüntetettek. fotó: dho
Dunaharaszti minden évben egy nagy rendezvénnyel köszöni meg azoknak, akik valóban a köz szolgálatában állnak. Ők azok, akik a gyermekeinkkel foglalkoznak, vigyáznak az egészségünkre, az időseket, rászorulókat gondozzák, vagy éppen a kultúrát támogatják, segítik.

Bár már egy ideje az iskolák fenntartója nem az Önkormányzat, Dunaharaszti mégis úgy dönt évről évre, hogy ki szeretné fejezni köszönetét a pedagógusoknak, ugyanúgy ahogy az óvodákban, bölcsődékben dolgozóknak, vagy a Családsegítő és a Gondozási Központ munkatársainak, egészségügyi ellátásban szerepet vállalóknak. Erre, akárcsak tavaly 50 millió forintot különítettek el a költségvetésben. A Városi Sportcsarnokba szervezett, vacsorával és koncerttel egybekötött esten fölül az ágazat dunaharaszti dolgozói mind pénzjutalmat kaptak. Négyen közülük, pedig plusz elismerésben részesültek. Az így kitüntetetteket, szokás szerint intézményvezetőik méltatták.

Dunaharaszti Kiváló Pedagógusa 2023-ban Szadainé Somogyi Erika, a Baktay Ervin Gimnázium tanára lett. A pedagógus 42 évnyi munka után, most vonul nyugállományba, miután átsegítette utolsó osztályát az érettségin.

Szintén a Dunaharaszti Kiváló Pedagógusa díjat kapta meg Buzsik Bernadett, a Hétszínvirág óvoda mesterpedagógusa, aki 1993 óta dolgozik az intézményben.

A Dunaharaszti Gyermekeiért kitüntető díjat kapta Ambrus Jánosné Makai Éva, a Városi Bölcsőde nevelője.

A Dunaharaszti Lakosságának Egészségéért – Szociális Ellátásáért díjat adományozta a képviselő-testület Kővágó Mónika Ilonának, a Vöröskereszti dunaharaszti szervezete titkárának.

(dho)