Észrevétlen változás Dunaharaszti és Dunavarsány szemétszállításában

//Berényi Attila
Képünk illusztráció. forrás: freepik
Ez év elejétől Dunaharasztin és Dunavarsányban is a MULTI-DH Nonprofit Kft. - MULTISZINT Kft. cégcsoport végzi a hulladékszállítást. Eddig is így volt ez, ám korábban alvállalkozóként szolgálta ki a két települést a társaság. Most egy picit változott a helyzet.

Az NHKV Zrt. azaz a köznyelvben kukaholdingként emlegetett óriáscég és a Katasztrófavédelem jelölte ki úgynevezett közszolgáltatónak a MULTI-DH Nonprofit Kft. cégcsoportot erre a két településre, mint közszolgáltatót. Erre azért volt szükség, mert a korábban ezt a funkciót betöltő társaság kiesett a képből. Ennek eredményeként az eddig is a hulladékszállítást végző, de alvállalkozóként szereplő MULTI-DH Nonprofit Kft. került teljeskörűen a szolgáltatási területre, mint közszolgáltató.

Ez azt jelenti, hogy 2023. január 1-től marad az eddig jól megszokott rendszer. Azaz a szemétszállítás rendje nem változik, derül ki a dunaharaszti.hu és a dunavarsany.hu oldalon megjelent közleményből. Sőt a szemétszállításról érkező számlákat továbbra is az NHKV Zrt. felé kell kifizetni.

A MULTI-DH Nonprofit Kft. elérhetőségei az alábbiak.
Telefon: 06-30/665-4021
E-mail: ugyfelszolgalat@multiszint.hu
Személyes: 1201 Budapest, Attila utca 62. Hétfő: 7:00-19:00 Péntek: 8:00-16:00
Kihelyezett ügyfélszolgálat 2023.02.01.-től: József Attila Művelődési Ház. 2330 Dunaharaszti, Táncsics M. utca 2., ügyfélfogadás: kedd – 08.00-15.30

Ez a rend jelen állás szerint 2023. július 1-ig így is marad. Onnantól azonban a MOL Nyrt., mint az állami hulladékszállítás koncesszió nyertese veszi majd át az országos közszolgáltatóit feladatokat. A későbbiekben derül majd ki, hogy helyben mely cég végzi majd ténylegesen a kukák ürítését.

(dunaharaszti.hu, dunavarsany.hu, dho)