Ez évi utolsó ülését tartja Dunaharaszti képviselő-testülete

//Berényi Attila
kép: dho
A meghívóban előzetesen 14 napirendi pont szerepel, köztük a jövő évi költségvetés koncepciója, időseknek szóló életjáradék program és a KisDuna TV újabb anyagi támogatása.

A képviselő-testület szavazni fog az Önkormányzat 2023. évi költségvetésének koncepciójáról. Ebben már szerepel, hogy Dunaharasztinak a jövő évben 500 millió forinttal kell több szolidaritási adót befizetnie az államnak, amely így már 1,3 milliárd forint elvonást jelent 2023-ban. Erről egyébként részletesen beszélt a Haraszti Aktuális decemberi számában dr. Szalay László polgármester.

A városvezetés dönt más pénzügyekben is, így voksolnak majd az Önkormányzat folyószámla-hitel keretének fenntartásáról, az elévült követelésekről is.

Voksolás várható arról is, hogy tovább növelik a KisDuna Tv-t üzemeltető Dunaharaszti Ipartestület támogatását is. A novemberi testületi ülésen már megszavazott a testület a Fényes István önkormányzati képviselő vezette médiumnak több mint 25 millió forint támogatást, amelyet a mostani előterjesztés szerint megtoldanak további 8.400.000 forinttal, így a teljes összeg több mint 33,5 millió forint lesz. Az indoklás szerint:

”…a korábban megítélt összeg sajnos nem elegendő a mindennapos üzemeltetési költségeik fedezésére.”

A szintén Fényes István vezette Városfejlesztési, Közbiztonsági és Környezetvédelmi Bizottság ülésén, amelyet a Pénzügyi bizottsággal összevonva tartottak, a képviselő kérdésre válaszolva elmondta, hogy korábban, azaz novemberben még nem tudták, hogy ennyire megemelkednek a rezsiszámlák.

Módosíthatják a DV Kft. megbízási szerződéseit, valamint az önkormányzat várhatóan megalkotja rendeletét az Életjáradék programról. Ez utóbbival a nehéz helyzetbe került időseken kíván segíteni a város. Az előterjesztés szerint többen keresték már meg az Önkormányzatot az érintettek közül azzal, hogy mivel hozzátartozóik nem tudnak gondoskodni róluk, így akár a tulajdonukban lévő ingatlan városra ruházásával kérnének támogatást. Ennek nyílik most meg a lehetősége, azaz életjáradéki összeget adnának az érintetteknek, természetesen továbbra is az érintett ingatlanjukban maradhatnak életük végéig.

Módosítanák a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatát. Döntés születhet a „Dunaharaszti zöldfelületek fenntartása” címen kiírt közbeszerzési eljárás eredményéről, valamint egy ingatlan értékesítéséről.

A képviselők elé került a Helyi Esélyegyenlőségi Program, amely egészen 2027-ig ad iránymutatást. Tulajdonosi hozzájárulását adhatja a város a Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola kazáncseréjéhez. Most születhet döntés az óvodák és a bölcsődék januári zárva tartásáról is.

Dunaharaszti Város Képviselő-testületének ez évi utolsó rendes ülése 2022. december 21-én, 14 órakor lesz a Városháza Dísztermében. Az eseményről lapunk szokás szerint összefoglalót közöl.

(dho)