Dunaharaszti képviselő-testülete úgy döntött, hogy a 2021. december 10. – 2022. február 13. közötti időszakra a piactér északi részén ismét lesz mobil jégpálya. Ahogy eddig, ez is fedett lesz, épül korcsolyakölcsönző, fűtött öltöző is. Mindezt egy vállalkozó biztosítja majd, a szükséges személyzettel együtt.
A jégpálya a két hónapra 23 millió forintba kerül a városnak, amelyből 10 millió forintot az ez évi költségvetésből, míg a fennmaradó 13 milliót a jövő évi büdzséből fedez az önkormányzat, áll abban az előterjesztésben, amelyet mostani ülésén fogadott el a képviselő-testület.
A jégpálya díjmentes lesz, de a tervek szerint lakcímkártya felmutatásával lehet majd igénybe venni, azaz a program a dunaharaszti lakosoknak szól majd.
A pálya reggel 8 órakor nyitna és este 8-ig várná a vendégeket. Teljes szünnapot csak december 24-én és 25-én tartanak majd.
A piac működésében csak annyiban hoz változást a jégpálya, hogy ez idő alatt a kereskedők a tér másik oldalán árusíthatnak majd.



















































































