A Némedi út városunk egyik legforgalmasabb útja. Ez éppen megszépül, javában dolgoznak rajta. Az itt végzett munkáról itt írtunk bővebben. A következő hónapokban parkolósáv épül, megújul a járda, lesz kerékpársáv és egy új közpark is létesül. Ám ehhez az út északi oldalán favágásra is szükség volt. A városvezetés legutóbbi ígérete szerint nem csak betartják azt a szabályt, hogy minden kiültetett fa helyett kettő másikat ültetnek, hanem ennél többet telepítenek majd.
A kitermelt fák jó része – a munkát végző cég szerint – beteg volt. Ez az állapot nem csupán a növények egészségének rossz, hanem az embereknek is. Ugyanis a sérült, beteg fák – ez különösen igaz az akác esetében – törékenyek. Az idő előrehaladtával már némi szél, de a mostanában jelentkező nagyobb viharok is letörhetik az ágakat. Ez pedig anyagi kárhoz, vagy akár súlyos személyi sérüléshez is vezethet.
Több olvasónk jelezte a közösségi felületeken, hogy szerintük ezeknek a fáknak nem volt baja. Éppen ezért kikértük az önkormányzattól azokat a képeket, amelyeket a kitermelést végző cég készített a fákról a kitermelés után a helyszínen! Nyilván lesz, akit ezek a képek sem győznek meg, de talán mindenkinek nagyobb rálátást adnak arra, hogy milyen állapotúak voltak ezek a növények.