A kormányrendelet csomagban foglalt részletes szabályokról itt írtunk korábban. Ebben sok más intézkedés mellett az is szerepel, hogy már minden településen a közterületeken KÖTELEZŐ szájat és orrot egyszerre takaró orvosi maszkot, vagy munkavédelmi maszkot esetleg textilből készült maszkot viselni. Ez annyit jelent, hogy Dunaharaszti teljes területén is él ez a kötelezettség (néhány kivétel van csak).
Dunaharaszti Polgármesteri Hivatala közleményben ismertette a városra vonatkozó részletes szabályokat.
E szerint az Önkormányzat elrendelte a fenntartásában lévő két bölcsődében a dolgozók tesztelését. A Knézich utcai intézményben több dolgozó tesztje lett pozitív, így annak működését két hétre felfüggesztették. A Kossuth Lajos utca bölcsőde továbbra is működik.
Az óvodák és iskolák tekintetében a város nyomatékosan arra kért minden szülőt, hogy a tavaszi szünet kezdetéig, azaz március 8.-március 31. között tartsák otthon gyermekeiket. A parkokban, közterületeken bandázó gyerekek ugyanis könnyen átadhatják egymásnak a fertőzést és a betegség tovább terjedhet.
Kifejezetten indokolt esetben kérheti a szülő a gyermekfelügyeletet. Ezt az intézményvezetőtől kell kérvényezni, és azt a fenntartóval együtt bírálják el. Erről egyébként az itt elérhető kormányrendelet szól.
Ez ügyben megkerestük a Szigetszentmiklósi Tankerületi Központot is. A szervezet is arra kérte a szülőket, hogy csak a legszükségesebb esetben, azok éljenek a gyermekfelügyelet lehetőségével: „akiknek ez a munkavégzésben vagy a védekezésben való részvétel miatt elengedhetetlenül szükséges. A gyermekfelügyelet során az intézményben lévő gyermekek, tanulók étkezését a szokott módon kell megszervezni. Az ügyeletben lévő tanulóknak lehetőségük lesz bekapcsolódni a digitális oktatásba. A hétvége folyamán minden általános iskola megküldte a szükséges tájékoztatást a szülőknek, és megfelelően felkészült a digitális munkarendre történő átállásra.”
A Dunaharaszti Polgármesteri Hivatal munkatársai home office rendszerben látják el feladataikat. A városi ügyintézők elérhetőségét (név, telefonszám, email cím) ide kattintva találja meg.
Dunaharaszti Polgármesteri Hivatalának közleménye szerint a piac és a tüdőszűrés az eddigieknek megfelelő rend szerint működik.
A Dunaharaszti Városi Könyvtár közösségi oldalán megjelent tájékoztató szerint az ajtónál történő kölcsönzést 2021. március 22-ig felfüggesztették.
A Dunaharaszti Család és Gyermekjóléti Szolgálat közösségi oldalán jelezte, hogy a járványügyi helyzetre tekintettel jelenleg nem fogadnak és közvetítenek ruhaadományt.



















































































