A cég közleményét Dunaharaszti hivatalos honlapja hozta nyilvánosságra, a közleményt itt éri el.
Ebben felhívják a figyelmet arra, hogy a vonatkozó kormányrendelet alapján nem lehet az úgynevezett elválasztott rendszerű szennyvízelvezető hálózatba csapadékvizet bevezetni. Magyarul az ereszek és esővíz csatornák nem köthetőek rá a szennyvíz hálózatra. Ezt az állapotot a felhasználó költségére szüntetik meg. És ez még nem minden, mert ilyen esetekben a Vízközmű kötbért és pótdíjat is kiszabhat.
Az ÉDV Zrt. szerkesztőségünknek adott tájékoztatása szerint már most is ellenőrzik Dunaharaszti csatornarendszerét munkatársaik. Azt derítik fel, hogy a csapadékvíz elvezetést hol kötötték rá a szennyvízhálózatra illegálisan. Információink szerint ezt a jól bevált füstölős módszerrel teszik, azaz száraz időben, az utcai szennyvíz aknákba speciális füstöt pumpálnak, és ahol illegális rákötés van, ott a házak ereszeiben is megjelenik, viszonylag gyorsan a füst.
A cégtől azt is megkérdezte szerkesztőségünk, hogy mi a helyzet azokban az esetekben, amikor a tulajdonos nem is tud az illegális rákötésről (az előző tulajdonos, vagy a kivitelező a jelenlegi tulajdonos értesítése nélkül végezte a ráközést)? Az ÉDV Zrt válasza:
„tekintettel arra, hogy minden esetben más körülmények merülnek fel, minden ügyet kivizsgálunk, és szankciót az egyedi elbírálásnak megfelelően érvényesítünk.”
ÉDV Zrt. Ügyfélkapcsolati elérhetőségei:
Telefonos ügyfélkapcsolat: 06 80 555 222
E-mail: ugyfelkapcsolat@edvrt.hu
Online ügyfélkapcsolat: https://vizcenter.hu/edv/
(dunaharaszti.hu)