Megoldott az idősek ellátása
Dunaharasztin a járvány idején is

//Tóth Gábor
Képünk illusztráció, forrás: freepik
Jelenleg 158 főt lát el a Dunaharaszti Területi Gondozási Központ, mondta el a város honlapjának az intézményvezető.

Schmidt Tibor tájékoztatása szerint (amely itt érhető el) a veszélyhelyzetben a Batthyány utcai „Idősek Napközije” nem működik. Az érintetteket most otthonaikban segítik a Központ munkatársai. Aki kérte étkeztetést is kap. Ezt házhoz viszik. Az ára a jövedelemtől függ, de nem több napi 750 forintnál.

Főleg bevásárlással segítik az érintetteket, de feladják a csekkeket. Akinek egészségügyi ellátásra – mosdatás, pelenkázás, vércukor, vagy vérnyomás mérés – van szüksége, azt is megoldják. Ám szakápolói feladatokat nem láthatnak el.

Az intézményben 8 szociális gondozó dolgozik, a házi segítségnyújtásban öten vesznek részt, fejenként 6-7 idős embert látnak el. Van, akihez naponta kétszer is kimennek.

A Dunaharaszti Területi Gondozási Központ vezetője külön hangsúlyozta, hogy a veszélyhelyzet kihirdetése után azonnal jelentkezett a dunaharaszti Szivárvány Óvoda vezetője, Csapóné Nagy Klára, és felajánlotta, hogy 6 fő óvodai dajka – akik a gyermekek távol maradása miatt feladat nélkül maradtak – be tud állni segíteni. Így most 14 emberrel tudják megoldani az idősek ellátását.

A cikkből kiderül az is, hogy a 2005 óta működő SOS jelzőrendszer teljes kihasználtsággal működik. A 40 db nyakba akasztható jelzőeszköz mindegyike foglalt. Akik ezt használják, egyetlen gombnyomással tudnak segítséget kérni, akár éjszaka is.

Dunaharaszti Önkormányzata a veszélyhelyzet idején, forró drótot üzemeltet az időseknek. Az alábbi számokon a bevásárlásban vagy például a gyógyszerek kiváltásában lehet segítséget kérni:

Kővágó Mónika: 06-20-583-9381

Fülöp Izabella: 06-70-797-3803

hétköznap 08.00-16.00 : 06-24-531-040

 

(dunaharaszti.hu)