Támogatja az önkormányzat a harasztiak járdaépítését

//Berényi Attila
Share on print
Share on email
Támogatja az önkormányzat a harasztiak járdaépítését
Tovább folytatódik Dunaharaszti Város Önkormányzatának járdaépítési programja. Ebben szerepel a lakossági fejlesztések támogatási is. A lehetőségről még a hétvégén, közösségi oldalán adott tájékoztatást Fényes István, önkormányzati képviselő.

A városatya, aki egyben a Városfejlesztési, Közbiztonsági és Környezetvédelmi bizottság elnöke is, szerkesztőségünknek elmondta, hogy a program már hosszú évek óta működik.

Idei keretét, ez után, a még elfogadásra váró ez évi költségvetés határozza majd meg. Fényes István elmondta, hogy 10 millió forintos összeget szán a város, a saját maga által finanszírozott járdaépítésre. Tájékoztatása szerint, ezen fölül áll majd rendelkezésre ebben az esztendőben egy 3 és 4 millió forint közötti összeg, amely a lakosság önerős járdaépítését segíti. A kérelmeket máris be lehet nyújtani, mondta a képviselő.

Ez egy úgynevezett utófinanszírozott támogatás! Azaz, ha szeretne belefogni az ingatlana előtti járda építésébe, vagy rendbe hozatalába, akkor meg kell keresnie Dunaharaszti Város Műszaki és Üzemeltetési Irodáját. A támogatás igénylésélhez szükséges tájékoztatót, műszaki leírást és igénylő lapot a város hivatalos honlapján keresztül is eléri, ide kattintva.

A szakértők felmérik a helyszínen, hogy jogosult-e a fejlesztésre az igénylő, és ez után lehet nekiállni a munkának.

A tájékoztató szerint 1500 Ft/m2 a támogatás maximális összege, amelyet kizárólag az alapanyagok beszerzésére adják, de ez utófinanszírozott. A kérelem elfogadásáról telefonon értesítik az érintettet. Ha ez megvan, Önnek kell megrendelnie, kifizetnie a szükséges alapanyagokat, és a saját nevére szóló számlát kell kérnie, amelyet be kell mutatnia az Önkormányzat illetékeseinek. Ez után kezdődhet a járda építése, szigorúan a Műszaki Előírásban közölt paraméterek betartása mellett. Amikor készen van a járda, akkor ismét ellenőriz a Műszaki iroda, és ha mindent rendben találnak, akkor utalják is az igényelt pénzt, az engedélyezett összeghatárig.

Fényes István szerkesztőségünknek elmondta, hogy ha az Önkormányzat által elkülönített keret kimerülne, akkor azt általában kiegészíti a város, hogy a lakosság fejlesztési igényeknek eleget tegyenek.