Nyelvvizsga okleveleket kaptak a haraszti gyerekek

//Tóth Gábor
nyelvvizsga-atado_hd_dho_20240920-2

Dr. Varga Judit a Helen Doron English Dunaharaszti vezetője adta át a diákoknak az okleveleket. fotó: dho

A városunkban működő Helen Doron English Dunaharaszti nyelviskola idén is megrendezte, oklevélátadó ünnepségét.

Még nyáron vizsgázott le az intézmény 39 kisdiákja angol nyelvből. A Cambridge Young Learners English Tests elnevezésű vizsgákat 7 és 13 év közötti gyermekek tehetnek le. Nem is egyszerű ám ez, mert idegen tanárok előtt kell számot adni tudásukról. Ez ugyanúgy három részből áll, mint a felnőtt vizsga, azaz vizsgálják az írott szöveg értést, az íráskészséget és a hallott szöveg értését a beszéd felmérésével együtt. A teszteket és a szóbeli rész értékelését Angliába küldik. Ott javítják ki, és vissza már az oklevelek érkeztek.

A haraszti nyelvsuli diákjai nagyon sikeresek voltak, hiszen a három kategóriában, amelyben vizsgázni lehetett 93% és 98% közötti átlagok születtek.

Az intézmény egyébként 15 hátrányos helyzetű kisdiák nyelvtanulását támogatja, közülük ketten vizsgáztak az idén.

Most a Laffert Kúriában rendezték meg az Oklevélátadó ünnepséget, ahol a diákok, és szüleik, valamint tanáraik vettek részt. A várost az eseményen Hajdu Zsolt, önkormányzati képviselő, az Oktatás, Művelődési és Sport Bizottság elnöke képviselte.

Az iskola mellett működő TEENglish Nyelvi Oktatóközpontban már a nagyobbak tanulnak. Itt az Önkormányzat és az intézmény támogatásával is szintén több hátrányos helyzetű diák tanul nyelvet, akiknek a középfokú nyelvvizsga megszerzése a cél.

(dho)