A képzés fő célja az egyetem felsőfokú előkészítő szakmai képzésének I. évfolyamára történő felkészítés, a művészetre való érzékenyítés, az egészséges életmódra és mozgásra nevelés, valamint utánpótlás biztosítása a magyar táncművészet számára, áll a szerkesztőségünknek küldött közleményben.
A vidékre kihelyezett Tehetségcentrumok kialakításának elsődleges célja a tehetségek felfedezése, gondozása, a szülők bevonása annak érdekében, hogy a valóban tehetséges gyerekek megkezdhessék tanulmányaikat a Magyar Táncművészeti Egyetemen.
A kihelyezett képzés oktatási programjai és óraszámai megegyeznek az Egyetemen működő Előkészítő Balett Stúdió tanmenetével. A képzésben való részvétel – amely az általános iskola alsó tagozatos tanulóinak biztosított – felvételihez kötött.
Természetesen a gyerekek mozgásfejlődése eltérő, ezért a pedagógus véleménye alapján a további évfolyamokba is csatlakozhatnak a tehetségesnek ítélt gyerekek.
Az eddigi négy helyszín (Szeged, Oroszlány, Eger, Székesfehérvár) mellett idén további helyszíneken (Szekszárd, Miskolc, Gyöngyös és Dunaharaszti) indulnak vidéki tehetségcentrumok.
Városunkban Hommer Csaba, a Hommer Balett Stúdió alapítójának vezetésével kezdi meg működését az intézmény.
Felvételi időpont: 2023. szeptember 16. 10 óra,
Felvételi helyszín: Laffert Kúria, (2330 Dunaharaszti, Fő út 172.)
A felvételin részt vehet bármely alsó tagozatos (6–10 éves) diák. Előképzettség nem szükséges. A felvételihez előírt jelentkezési lap ide kattintva érhető el.