A Dunaharaszti Városi Könyvtár általános és középiskolás diákok részére hirdette meg „Vár a könyvtár!” elnevezésű pályázatát. Téma és terjedelmi megkötés nélkül lehetett benyújtani az alkotásokat. Határidőig az alább elolvasható művek érkeztek be.
Hogy kié a legjobb vagy a legtetszetősebb, azt Ön dönti el, kedves olvasó! Adja le szavazatát a versek után található felületen. Egy személy csak egy alkalommal és egy versre szavazhat. (Egy felhasználó egy szavazatot adhat le.)
Szavazási határidő: 2023. június 18. 24.00
A három legtöbb szavazatot elérő szerző ajándékcsomagot kap a szervezőtől.
A verseny szervezője a Dunaharaszti Városi Könyvtár, a dunaharasztionline.hu, mint médiapartner vesz részt a lebonyolításban.
Alapi Anna: Anyák napi vers (Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola)
Ki az, aki ápol
Születésem óta,
Testemet, lelkemet
A bajtól is óvja?
Ki tanít engem
Isten szent nevére
Ha baj vagy bánat ér
Ki ölel és szeret?
Az én édesanyám
az egy áldott lélek
Szívemnek nincs szebb
Kívánsága, vágya
csak hogy őt az Isten
Megáldja!
Alapi Anna: Édesanyámnak! (Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola)
Ha egy gyereknek nincsen anyukája az
olyan, mintha egy háznak nem lenne ajtaja.
Azt nem lehet pótolni, akárhogyan is akarjuk,
lehetetlen!
Gyönyörű nap a mai,
mert egy csoda született.
Büszkén szólítanak Anyának,
saját neved helyett.
Egy anya arra van, hogy
éljen, nevessen, örüljön és kacagjon.
Mostanában több a rossz, mint a jó,
De tudom, hogy anyukámnak én vagyok az ajtó!
Borbély Olivér Viktor: A lusta pásztor (Dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola)
Pásztor ül nagy széken. Asszony
azt monda néke: „menj kén
a ludakhoz és
hozd ide nékem.” De a pásztor
túl lusta, az asszony hajnalig
noszogatja. „Lusta pásztor, csúnya
pásztor, milyen az én férjem?! Hozd
ide a ludat nékem.” Feláll
a pásztor megszégyenedve, búsan,
hevesen, hogy lustaságát valamivel
enyhítse. Asszony azt hinné ludakhoz
megy, pedig csak inni megy.
Ebből az asszonynak elég. Mindjárt
otthagyja szegényt.
Falu úgy maradt, pásztor
sírva fakadt! Asszony
elment, a ház elkelt!
Pásztor szegény maradt,
élete ketté szakadt!
A pásztor összeszedte
magát, dolgozni neki-
állt. Az asszony vissza-
jött, búra fény derült!
Lusták ne legyünk
Asszonyunkat szeressük!
Néki mindent megtegyünk!
Farkas Jázmin Ilona: Szent szó (Dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola)
„meglátogatjuk az árvákat és az özvegyeket az ő nyomorúságukban”
mondta nekünk gyalázattal nyomorúságban
próbáltam megérteni,
de ahogy az idő visszafele haladt, sikerült elképzelni.
nem látod magadtól a tükröt,
mutatta a benned lakozó üvöltőt.
nem alázhat meg egy egész kórus.
mondja ezt a törvény habeas corpus.
hízelgett tettével melyet az egész világ vet,
de senki nem jött az ő segítségére.
szembeállt a messzeség töredékével,
akkor is, ha hazafele nyomorban tévedt el
hipotézis amit ti gondoltok,
mellyel a paniscusra is szégyent hoztok.
ezzel nem tehetünk semmit,
homo sapiensnek születtünk: tudtunk így veszteni.
Horváth-Koós Nikoletta: A királylány (Dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola)
Volt egyszer egy királylány,
Kinek szerelme se volt tán.
Elszökött a királytól
A nagy, csúnya gonosztól.
Elbarangolt hát az erdőbe,
A nagy veszett sötétségbe.
Meglátott egy madarat,
Sikított, s ijedtében elszaladt.
Beljebb ment az erdő mélyébe,
S már-már a legvégébe.
Találkozott egy emberrel,
A tehenével, s még ezerrel.
Egyúttal rájött,
Végig járta az erdőt.
Kint volt már a réten
Amit a nap sütött már régen.
Akivel találkozott
Búskomoran szólott:
„Hát te ki vagy?
Én biz’ a király gyereke”.
Beszélgettek hosszasan
Egymás mellett szorosan.
Gyorsan szerelembe is estek,
S az esküvőt is szervezgettek.
Másnap csaptak is nagy lakodalmat,
Ettek-ittak is ott sokat.
Vendégek is csak gyűltek-gyűltek,
Többen már a napon égtek.
Királynak is csaptak nagy örömet
S hívatta be a tömeget.
A fele királyságot odaadta a fiatalnak
S boldogan éltek, míg meg nem haltak.
Horváth-Koós Nikoletta: Anya (Dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola)
Te vagy a legjobb a Világon,
Nem találhatok mást e tájékon.
Az összes boldogság benned rejlik,
De ezeket sajnos a szomorúság is követi.
Viselkedésünk néha fárasztó,
De lehet egyszer-egyszer kiakasztó.
Viszont vannak jó napok,
Ezek pedig mindig boldogok!
Köszönetem jele ez itt,
Amit kezedbe adok most így!
Én készítettem ezt néked,
Fogadd el tőlem, kérlek!
Kovács Krisztián: Bonyolult a barátság… (Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola)
Én, hogy fekszek s várok rá
Hiába, sajnos túl sok időt szánok rá
Bár nem bánom, sőt még örülök is neki
Mégis fáj, fáj, hogy nem kellek már neki
Mindig mondja, majd írok, fogunk beszélni
De ígéretét nem tartja, sőt nem is erőlteti
Hiába szánom minden időm rá
Őt nem érdekli, sőt nem is gondol rá
Az ember, ki folyton a fejemben heverészik
Nem törődik velem, nem is emlékszik
Mikor mindig segítettem neki, mindig baj volt
Nem zavartam el, nem húztam el fátyolt
És mikor szüksége van, mikor baj van nála
Mindig próbálok segíteni, nevettetni, s ez a hála?
Elküld, sőt, rám se néz
Néz, de nem felém, keresi, mint szegény a rézt
Az észt, mi nincs egyik emberben sem
Én nem találom, sőt már nem is keresem
A réz, mi a barátságot, a segítséget jelképezi
Nem látja az erdőtől, mi eltakarja a fát, fát mi
segít neki
Az embert, ki segít neki, s nem hagyja cserben
De ebből kettő van, s csak egyiket veszi észre
Vagy csak szimplán nem kell neki, nem annyira jó
ebben
Hisz nem kéne választania, csinálhatnánk
egyszerre
De nem, nem kell neki
Kiszorítja, nem kell vele beszélgetés, se Meki
Akkor jó volt
De az már a múlt, már csak egy délibáb pozitív
élménye
Moticska Áron: Hétvége (Dunaharaszti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola)
A hétvége mindenkinek mást jelent,
ki-ki a szabadba megy, vagy marad bent.
Olyan is akad, aki edz vagy aki tanul,
hogy a kövi dolgozatot megírja hibátlanul.
Sokszor az idő a magolással megy el,
mert valaki osztálya másnap felel,
Vagy mert a tanár annyi leckét ad,
hogy játékra idő nem is marad.
Van oly diák, aki pont ezt szereti benne,
mert ő inkább az iskolában lenne.
De a többség nem olyan, mint ő,
nekik hétvégén a pihenés a fő.
Annyit játszanak, amennyit bírnak,
s itt vagyunk mi, kik verset írnak.
(Jó, azért én is játszom elég sokat.)
De sokszor írok ilyesféle verssorokat.
Azt üzenném mindenkinek, ki iskolába jár,
ki osztálytársaival a hétvégére vár:
Hogyha a hétköznapokat te is unod,
élvezd ki a hétvégét, amennyire tudod.
Pataki András: Szürke Óriások (Baktay Ervin Gimnázium)
Egyik délután a városban sétálván
Kihunyt felettem a napnak fénye
Megálltam és dermedten
Néztem az fel a magas égre.
Ki lopta el az arany gömböt?
Mely Ikarusz minden dicső
Álmát romba döntött.
És ki volt az ki a meleg sugarakat,
S a vidáman repkedő színes bogarakat
Szürke füstre és mocsokra cserélte?
Az eget felettem panelházak takarták
Mintha a világot uralni akarnák
Vasbeton testükkel nehezedtek a falak
A Föld s a szívem majdnem
Megszakadt súlyos terhük alatt.
A vágyaimat szürkére festette magány
Mint hófehér cipőmet szenny az utcán.
Egyedül álltam az óriások között
Akik szürke hallgatásukkal
Elvettek tőlem minden örömöt.
Tóth Fanni: Vilike, a cicám (Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola)
Mindig vágytam egy saját állatkára!
Tavaly lett is egy szürkécske,
aki minket választott
kóborkaként a kertünkbe belépve.
Mivel senki nem jelentkezett érte,
így a mienk lett örökre.
Az állatorvos bácsi azt mondta, hogy egy éves
fiúcska cica,
mindjárt ki is ivartalanította.
Kapott szurit is, hogy egészséges legyen,
a családunkba jól beilleszkedjen.
A kisöcsém és én találtuk ki a nevét,
így lett Vilike,
aki ha a nevén hívjuk, most már minket megért.
Ellátjuk minden finomsággal és simogatjuk vidámsággal.
Játszunk vele, futunk utána, jó időben így a kertünket is bejárja.
Hideg esténként a meleg padlón elterül,
velünk nézi a meséket rendületlenül.
Egyszer volt rossz,
mikor az asztalra felugrott és oda lett a családi koszt.
A bundája szürke, a szeme sárga,
semmiért nem tudunk haragudni rája.
Mindent megeszik, tele a pocak,
az étvágya nem vacak.
Egyszer azért már megdorgáltuk őkelmét,
amikor a szájában hozott egy gerlét.
Sajnos a madárka ezt nem élte túl,
de már az iskolában is tanultuk, hogy a macska ragadozó,
így a gazdija ezért hiába dúl-fúl.
Remélem, Vilikével hosszú ideig együtt élünk,
mert egy állatka szebbé, jobbá teszi az életünk.
Zsilák Zsófia: Eldől minden (Baktay Ervin Gimnázium)
Kezemben egy nyitott könyv lapjai eldőlnek
A te könyved ez, benne múlt
Benned elmúlt?
Inkább eldőlök én is az ágyon
Gondolkodva a hiányon
A gondolat hiányán
A hiány hiányán
Azon, mely felülve előtör
Megtör
Kitör
Kiforr
A víz a teához, hallom
Életem metaforáját kortyolgatva mosolygok
Majd ez is kiforrja magát, mondják
De nem látják, nem hallják
Én hallom
Ahogy mondom: nem kellesz
Nem érdekel az, hogy sínylesz
Vagy fénylesz? Nem tudom
Majd lesz ami lesz, mondják
Én nem mondom
De érzem, hogy testem sejtés járja át
Hogy ami már csak sejt és szövet
Valójában az alakítója a tényezők sokaságának…
Sokaság
Mindenség
Semmiség
Reménység
Annak hiánya lenne jó
Jó alakító
Meg hát…
Majd valahogy alakul, mondják
De az én alakom inkább csak áll
Álldogál
Dőlöngél
Dől
Esik
Zuhan
és szeretném, ha velem dőlne a világ
Kidőlne
Eldőlne. Minden.
Zsilák Zsófia: Eleven kép (Baktay Ervin Gimnázium)
Édes fröccsöt iszunk a múltban
A két elem, mint lételem kúszott torkomban
Lomhán,
Lassan
A szívembe folyva azt csordultig töltötte
Bír
Bor
Kor
Akar
Víz
Ér
Vér
Nem csordultig…
Robbanásig, mikor már késő
A vér szétfröccsen az asztalnál ülőkre
Bár félő, hogy szemünket kinyitva bágyadt testem lezuhan
De ki gondol ilyenkor a szülőkre?
Mint lágyan a kezében ecsetet tartó művész vásznára a vörös festék
Terül szét az értéktelen érték
És tessék
A minta kész
Felállni késztet a kényszer, minden szerv
De ez egy eleve elveszett elv
A közérzet így jobb
Meg könnyebb is, hisz ülök
Megkönnyebbülök.
Milliónyi lélektükör,
S egy lassú léptékkel megtett év elől
Inkább futok
Már nyugalmat adó szelek fújnak a jövő felől
Okkal történt véletlenek
Elhalványuló emlékek, melyek elevenek
S a tiszta lelkiismeretű bűntudat mellett
Már átkarolt elengedés játszik a tudatalattim felett.
Zsilák Zsófia: Tihanyi káosz (Baktay Ervin Gimnázium)
A zavaros, kék vízben tarajos hullámokat látni
A nyári zivatar elvonult, hangos űrt hagyva maga után
melyben hangomat alig hallani
Édes hazugságaim sós könnyeimmel keveredve hullanak
Érkeztükkor nem várja őket más csak a végtelen óceán
A hang és idegszálak megfeszülnek,
hiszen könnyeim még csak el sem merülnek
Csak a sötét folyadék tiszta vizébe keverednek, jelentéktelenné válva
Halvány mosoly fut át a könnyekkel áztatott arcomon
Mit érnek ezek a vízbe hullajtva, szavak a levegőbe mondva,
ha a természet káosza elnyeli, de az ember válaszát már nem érdemli
Ekkor a könnyek áztatta arcomra a nap reményt adó sugara süt le
A zaj megszűnik és fülem mintha egy ismerős hangra hirtelen figyelmes lenne
Saját szavaim ezek,
Melyeket egy elveszett lélek visszhangzik
Meglepődött mosolyra húzott szám széleit most újra könnyek mossák
A lélekhez test társul, egy ember, kinek szája szóra nyílik
A meglepődöttség kétségbeesésbe fordul át,
hiszen szavait meghallva tudtam:
csak eljött meghallgatni milyen is a tihanyi visszhang
Rég elhullajtott könnyek és nem viszonzott szavak emléke visszhangzik koponyám falai közt.
Zsilák Zsófia: Tükörcseppek (Baktay Ervin Gimnázium)
Egy kéz néz
Felém
Feléd
A felek között kezdődik a harc
S a karc is átöleli a tapintást
Melyből tükörkép született
Akkorra már olyan homályos az arc
Mint a papírra vetett halom álom
Repedés
Sikoltás
S a réseken hidegen süvít át a hang
Szemben egy szikrázó szemben látom
Koraszülött a lelkem
Véres szilánkok a sebben
Törés
Hallgatás
Lopott csöndben kopott falat nézve látom, hogy
Kis részem töredéke…
Halott
De még él a szó
Mely elhangzott, a hang
Én
Te
Így lett a két fél nagyrészem egésze
S lenézve a szilánk élére
lassan hulltak a könnyed tükörcseppek
