3 különböző szinten vizsgáztak a kicsik, köztük már olyanok is, akik ez után a felnőtt szinteken mutathatják meg tudásukat, pedig még iskolások. A különböző csoportok összegzett átlag vizsgaeredménye bőven 90% fölötti volt, derült ki az átadó rendezvényen. A megjelenteket dr. Varga Judit az iskola vezetője köszöntötte.
A Helen Doron Dunaharaszti nyelviskola az önkormányzattal összefogva, hátrányos helyzetű gyerekek oktatását is biztosítja. 4 fiatal képzési költségét a város állta, közülük, most ketten vizsgáztak, míg a nyelviskola 4 további tanuló nyelvoktatását finanszírozta. Utóbbiak közül mind sikeres vizsgát tettek.
Az okleveleket Lehel Endre, Dunaharaszti alpolgármestere adta át.