Ovis papírgyűjtés, édes jutalommal

//Berényi Attila
papirgyujtes-felajanlas_hetszinviragovoda_dho_20210520

kép: dho

A dunaharaszti Hétszínvirág óvoda egyik kiemelt célja a környezettudatos nevelés. A legutóbb papírgyűjtést szerveztek, amelyben a szülők is aktívan kivették a részüket, és döbbenetes mennyiségű, újrahasznosítható hulladék gyűlt így össze.

A papírgyűjtés egyfajta verseny is volt, az ovi csoportjai mind igyekeztek több és több hulladékot összegyűjteni. Az első helyezett a „bordó”, a második a „bíbor”, a harmadikat pedig a „sárga” csoport lett. Nagyon szoros verseny volt ez. A módszerek hatékonyságát pedig jól mutatja, hogy nem csak a gyerekek, hanem a szülők is tudatosan vettek így részt a környezetvédelemben fontos programban.

Összesen 16 005 kg papírt gyűjtött az intézmény, ez pedig 294.500 forintos bevételt jelent.

A papírgyűjtésből befolyt összeget a Zöld Óvoda eszközkészletének fejlesztésére fordítják, áll az intézmény közleményében.

Gál Timi tortacsodái voltak a papírgyűjtés fődíjai. fotó: Gál Tímea

A gyerekek jutalma pedig nem volt más, mint nagyon finom süti. Ugyanis ide jár „Vasárnapi süti” rovatunk háziasszonyának kisfia is oviba. Gál Timi pedig két tortát ajánlott fel a győzteseknek, és minden Hétszínvirágos gyermek és munkatárs islert kapott, amely 300 db sütit jelent.

(Dunaharaszti Hétszínvirág Óvoda)