A dunaharaszti általános iskolák és a város gimnáziuma is külön-külön tájékoztatja a diákokat és a szülőket az újrakezdésről és a tudnivalókról.
Azt hangsúlyozzák minden esetben, hogy a szülőknek továbbra is joguk van úgy dönteni, hogy nem engedik vissza a gyermeket a közösségbe. Ebben az esetben az intézményvezetőnek kell ezt előre jelezi írásban és erre érkezik majd meg pár napon belül a szintén írásos hozzájárulás. Fontos, hogy a kérvényt előre kell benyújtani és nem utólag! Igazoltnak ugyanis a benyújtástól fog számítani a hiányzás!
Jó, ha tudják a szülők azt is, hagy az intézmények már nagyrészt elhagyják a digitális oktatást, így az otthonmaradók a legtöbb esetben már más módon lesznek kénytelenek tartani a lépést a többiekkel. Ez intézményenként eltérő lehet!
Sok iskola irat felmérőket a következő időszakban a gyerekekkel. Ez azon túl, hogy a tudásszintről is tájékoztatást ad, plusz érdemjegyet is biztosít a sikeres évzáráshoz.
A vonatkozó kormányrendelet nem változott, így az intézményekbe csak a diákok és az ott dolgozók mehetnek be. Belépéskor marad még a testhőmérséklet mérés és a közterületeken valamint a sulik meghatározott részein kötelező a maszkviselés!
Lassan eljön az osztálykirándulások időszaka is. A legutóbbi kormányhatározat szerint csak egynapos, vagy többször egynapos túrák szervezhetőek, azaz ottalvós most kizárt.
Fontos! Az egyes rész rendelkezések eltérhetnek intézményenként, természetesen a jogszabályokhoz igazodik minden iskola. Cikkünk összefoglalója a dunaharaszti sulik kiadott tájékoztatóinak, szándékosan nem bontottuk azt le egyes intézményekre.