A nyugat-keleti irányba mozgó viharzóna számos helyen leszakított vezetékeket, fákat tépázott meg vagy döntött ki. Az ország számos helyén kellett bevetni a katasztrófavédőket. Pest vármegyében a legtöbben Cegléden tárcsázták a segélyhívó számot, az esetek nagyobb részében leszakadt ágak, kidőlt fák miatt, de érkezett bejelentés egy hotelből is, amelynek mélygarázsába, gépészeti termébe folyt be az esővíz. A viharos szél és a kidőlő fák az ország számos pontján szakították el az elektromos vezetékeket, emiatt több mint kétszáz település százezernél is több fogyasztói helyén szünetelt hosszabb-rövidebb időre az áramszolgáltatás. A hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltók folyamatosan számolják fel a károkat – jelezték a közleményben.
Dunaharasztin a város Önkéntes Tűzoltósága is szinte folyamatosan dolgozott az éjszaka. 6 helyszínre riasztották őket. Itt is főként kidőlt fák, megrongálódott villanyvezetékek okoztak problémát – mondta el szerkesztőségünknek Molnár Péter a DH ÖTE elnöke. Ma is folytatják a kárelhárítást. Olyan fákat távolítanak majd el, amelyek a viharban megrongálódva jelenleg is veszélyt jelentenek.



















































































