Szülők! Neveljetek! – szerkesztőségi levél

//Berényi Attila
Szombat reggel a Kegyeleti parkban. A szemetet azóta a város megbízásából dolgozók eltakarították, a kuka visszakerült a helyére. fotó: dho
Újra és újra problémát okoznak a Dunaharaszti közterületeken rongáló, szemetelő, éjszaka őrjöngő fiatalok, leginkább gyermekkorúak csapatai. A károk pedig jól láthatóak. Szerkesztőségi véleménycikk.

Immár sokadjára írunk a problémáról. A Dunaharaszti parkjainak közelében, vagy a Sport-szigeten élők naponta szembesülnek a fiatalokból (gyakran gyerekekből) álló csapatok tombolásával és annak következményeivel.

Természetesen tisztelet a kivételnek! Hiszen nem minden fiatal ilyen, nem mindegyik gyerek lép erre az útra. Viszont akik igen, azokkal sok a baj.

fotó: dho

A kisebb nagyobb társaságok java része láthatóan kiskorú. Nem tudni hogyan, de cigihez és alkoholhoz jutnak, gyakran látni közöttük ittas fiatalokat és ott füstölög a kezükben a dohányáru. Sőt az sem meglepő, ha egy-egy társaságot a marihuana szaga lengi körül. Fiúk, lányok vegyesen.

Elárasztotta a szemét a Kegyeleti parkot

A felpörgött fiatalok általában keresnek maguknak egy-egy helyet a parkokban, ahová letelepszenek és indul az őrjöngés. Útközben pusztítanak, amit lehet. Az szinte alap, hogy a kukákat lerúgják, de sérülnek az utcabútorok, a növények. Közben a szemetet úgy hajigálják el, ahogyan csak lehet. Ha üvegből ittak, összetörik, a zacskók, papírok röpülnek, véletlenül sem a szemetesekbe. Még akkor sem oda dobják, ha nem rúgták le, és követlenül mellette ülnek. Ha valamelyiket szólítja a természet, házak oldalát, bokrokat vizelnek le, vagy ott végzik el nagydolgukat. A lányok esetében már alap, hogy a törlésre használt papírzsebkendő ott marad, takarítsa el más a mocskukat.

 

Újabb rongálás: most a Sport-sziget játszótere károsodott

Nem magyarázat erre, hogy nincs hol szórakozniuk. Mert egyrészt találhatnának maguknak más elfoglaltságot, másrészt a parkok valóban arravalók, hogy akár közösségi életet éljünk bennük, de nem így. Itt láthatóan nevelési problémákról van szó, amelyek egyre többször okoznak gondot a közösségnek a városnak. Az iskolák szemétszedéssel, és egyéb programokkal igyekeznek a gyerekeket jó irányba terelni. Közben a sulikban is van, akit dohányzásért kapnak el, és kiderül otthon tudják, hogy cigizik, hiszen dohányos az egész család.

Kuka lerugdosós’, mindenhová odavizelős, és odapiszkító, ittas, ordítozó társasággal szerkesztőségünk tagjai is nap mint nap találkoznak. Jól látható, hogy mely korosztályból kerülnek ki a csapatok tagjai.

Egy „könnyed”, szabadtéri buli nyomai. fotó: dho

Tisztelt szülők! A gyermekek nevelésének felelőssége rátok hárul. Mindenkinek a család az első, a saját családja! Így érthető, hogy más gyereke miatt senki sem akarja annak kitenni a szeretteit, hogy mocsokban, szemétben kelljen közpénzből fenntartott parkokban sétálnia. Az időseknek is joguk van ahhoz, hogy kulturált környezetben éljenek. A kisgyermeket nevelőknek is lehetőséget kell adni arra, hogy a babák akár nyugodtan bóklászhassanak a zöldben és ne kelljen attól rettegniük a szülőknek, hogy olyan dolgot vesznek a szájukba, amit nem kéne. A bicikliző és néha eleső kicsiket sem szabad kitenni annak, hogy az eldobált és összetört üvegek szilánkjai okozzanak bennük kárt.

Ne engedjétek őrjöngeni, inni, dohányozni, drogozni a gyermekeiteket, mert nem csak magukban tesznek kárt, hanem másokban és a környezetükben is. Ez bizony a ti felelősségetek!

Szülők! Neveljetek!

(dho)