Dunaharasztin fogdosott kislányokat a férfi

//Berényi Attila
zaklatas-pedofil_ugyeszseg_freepik_20220426

Képünk illusztráció. forrás: freepik

A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki több kiskorú lányhoz akart szexuálisan közeledni.

A vádirat szerint a férfi ismeretségi körébe tartozó, jellemzően tizennégy év alatti lányok irányában fokozott szexuális vágyat érzett. Ezt úgy elégítette ki, hogy megpróbált testi érintkezésben megnyilvánuló kapcsolatot létesíteni a kiszemelt áldozatokkal, áll a Pest Megyei Főügyészség szerkesztőségünknek küldött közleményében.

Előfordult, hogy olyan termékek megvásárlásában segédkezett nekik, amelyeket életkoruknál fogva ők nem vehettek volna meg. Ekkor ellentételezésként meghatározott ideig tartó ölelést kért tőlük a férfi.

Ugyanakkor három esetben ennél messzebb is ment az elkövető. 2020 augusztusában, Dunaharasztiban egy baráti összejövetelen egymás után három lányt is tolakodóan zaklatott.

Az első esetben először simogatni kezdte a kiválasztott lányt, majd kihasználta, hogy elaludt és fenekét kezdte fogdosni. Ekkor a sértett feleszmélt és elutasította a férfit.

A második esetben az elkövető felajánlotta egy lánynak, hogy cigarettát vásárol neki, ha hagyja magát megfogdosni. A lány ezt visszautasította, de a férfi ennek ellenére fenekét és mellét is megfogta, illetve ruházata alá nyúlt. A harmadik lány combját illetve nemi szervét fogdosta. Ennek ellenére közöttük nem történt egyéb szexuális cselekmény.

A kiskorú sértett lányok tájékoztatták szüleiket, akik feljelentették az elkövetőt. Ellene a Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség három rendbeli szeméremsértés vétsége miatt emelt vádat.

(PMFÜ)