Lövöldözés volt Dunaharasztiban

//Berényi Attila
fotók forrása: police.hu
Volt barátnője férjével balhézott össze az a 45 éves férfi, aki fegyvert rántva lövéseket is leadott dulakodás közben. A rendőrök őrizetbe vették, a bíróság letartóztatta.

Rövid életű kapcsolatuk végét nem tudta feldolgozni a gyanú szerint K. János, ezért látogatta meg 2020. december 2-án este volt barátnőjét, írja a police.hu. A 36 éves nő férjével tartózkodott dunaharaszti albérletében, amikor K. János megjelent náluk. Összeszólalkoztak, a vita elfajult, K. János pisztolyt rántott és több lövést leadott. Az egyik lövedék az ágyban, a másik a falban állt meg, a jelenlévőknek sérülést nem okozott. A felbőszült férfi kezéből a férj próbálta dulakodás közben kicsavarni a fegyvert, végül a lövések hangjára a szobába rohanó szomszédok segítségével sikerült a támadót ártalmatlanná tenni. Bezárták egy szobába és hívták a rendőrséget.

A járőrök a helyszínen elfogták K. Jánost, majd bilincselve előállították. Kihallgatásán tagadta a bűncselekmény elkövetését, valamint azt is, hogy lenne fegyvere. Az igazságügyi fegyverszakértő elsődleges véleménye alapján a támadáshoz használt és a lakásban lefoglalt fegyver emberi élet kioltására alkalmas éles lőfegyver. K. János ellen emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – indított eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya, a bíróság azóta letartóztatta.

(police.hu)