InterCityn gyújtogatott a dunaharaszti férfi

//Tóth Gábor
Megosztás itt: print
Megosztás itt: email
InterCityn gyújtogatott a dunaharaszti férfi
A Tolna megyében található Tamási rendőrei indítottak büntetőeljárást egy 23 éves Dunaharasztiban élő férfivel szemben. A pasi lebukott, hogy jegy nélkül utazik, és gyújtogatni kezdett.

A MÁV képviselője tett bejelentést a rendőrségen 2020. január 17-én a kora délutáni órákban, mert a Budapest és Pécs között közlekedő vonat mosdóját ismeretlen felgyújtotta. Az egyenruhások rövid időn belül a helyszínre – a pincehelyi vasútállomásra – érkeztek, ahol az elsődleges adatgyűjtés után kiderült, hogy egy 23 éves dunaharaszti férfi cigarettával gyújtotta meg a WC-ben levő papírtekercseket.

forrás: police.hu

A rendőrök az elkövetőt előállították, és gyanúsítottként hallgatták ki garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A férfi elszámoltatása során elmondta, hogy nem volt érvényes jegye az utazáshoz, ezért bement a mosdóba, hogy időt nyerjen, és egy cigarettacsikkel gyújtotta meg az ott levő papírokat.

 

(via: police.hu)