Táncház Szent Márton tiszteletére

//Tóth Gábor
Szabó Ágnes mesél, fotó: dho
Dunaharaszti iskoláiban és óvodáiban is készültek az elmúlt napokban Márton napjára. Most a szokásos táncház is erről a témáról szólt.

A Paradicsomsziget Egyesület szervezte eseményen mesemondással indult a program. Természetesen libás és Szent Mártonról szóló történetekkel kápráztatta el hallgatóságát Szabó Ágnes.

Ez után a Folkkór zenekaré volt a főszerep, akik először a gyermektáncházhoz szolgáltatták a talpalávalót. Gál Edina tanította be a lépéseket. Majd a felnőttek is bekapcsolódtak a táncba, akiknek Tóth Alma és Thomán Marcell mutatták meg a különböző táncokat. A sor a Csenderítők muzsikája zárta, Újhelyi Andi tánctanításával.

(dho)