Utaspanaszok a Volán járatkimaradásai miatt – válaszolt a cég

//Berényi Attila
uj-buszok-dunaharaszti-vonalon-is_kredit-volanbusz_20220210

fotó: Volánbusz Zrt.

Olvasónk jelezték, hogy a Volánbusz Dunaharasztit érintő, fővárosba közlekedő, vagy éppen onnan érkező járatai gyakran kiszámíthatatlanul közlekednek. Többször fordult elő, hogy az utasok a megállóan maradtak. Megkerestük kérdéseinkkel a céget.

Megritkult járatokról, bizonytalan indulásról számoltak be olvasóink, szerkesztőségünknek küldött leveleikben. Többen kifogásolták, hogy ez különösen igaz a Budapest-Belgrád vasútfejlesztés kapcsán üzemeltetett 679-es jelű járatra. Elmondásuk szerint többször előfordult, hogy a végállomáson a buszvezető a táblát „Garázsmenetre” állította, és így akár 40 utas marad a megállóban. Az utasok számára nem átlátható, hogy mely járat marad ki, így utazásaikat nem tudják tervezni. Ez különösen nagy gondot jelent hétköznap reggelente a munkába vagy éppen iskolába igyekvők számára. Többen azt mondták, hogy a Budapest Népliget buszpályaudvaron a forgalmi iroda semmiféle tájékoztatást nem hajlandó adni, de igazolást sem kapnak.

A Korábbi Volánbusz Zrt. ez év elejével olvadt be a MÁV-START Zrt.-be, így kérdéseinket is már a központosított vállalat sajtóosztályának küldtük el. A cég a kimaradásokat a járművek műszaki állapotával indokolta.

„Autóbuszaink műszaki állapotának ellenőrzéséről, karbantartásáról társaságunk rendszeresen gondoskodik, de sajnos ennek ellenére is előfordulhatnak előre nem látható, váratlan meghibásodások. Az elmúlt időszakban emiatt valóban történtek járatkimaradások az érintett vonalon: ezek csökkentése, illetve megszüntetése érdekében igyekszünk minden lehetséges intézkedést megtenni. A járatkimaradásban érintett utasoktól elnézést kérünk az okozott kellemetlenségért.”

Közlésük szerint, ha a járat indulása előtt szereznek tudomást valamilyen rendkívüli körülményről, akkor arról a Népliget autóbusz-állomáson hangosbemondón adnak tájékoztatást.

Érdemes egyébként a „Voláninform” elnevezésű közösségi oldalt követni, ahol a cég viszonylag friss információkat oszt meg járatairól, a kimaradásokról. Persze itt sem található meg minden gond. A MÁVDIREKT elnevezésű információs vonal pedig a +36 (1) 3 49 49 49 -es, a +36 (30) 499 4999 -es, a +36 (20) 499 4999 -es és a +36 (70) 499 4999 -es telefonszámokon érhető el.

A MÁV sajtóosztályának tájékoztatója szerint a késésigazolásokat e-mailon érdemes kérni. Késésigazolást az igazolas@mavcsoport.hu e-mail címen igényelhetnek az érintett utasok.

(MÁV Magyar Államvasutak Zrt. Kommunikációs Igazgatóság)

Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal!