Pünkösd: boltok, közlekedés, egészségügy

//Tóth Gábor
hosszu-hetvege-punkosd-osszegzo-freepik-dho2_20210521

kép: freepik / dho

Háromnapos hétvége áll előttünk. Azonban a pihenés azzal is jár, hogy két napig nem lesznek nyitva az üzletek. Persze most is lesz olyan hely, ahol be lehet szerezni, ha valamire mégis szükség lenne.

Boltok:

Idén pünkösdvasárnap május 19-re esik, míg pünkösdhétfő május 20-án lesz. Mindez azt is jelenti, hogy ezen a két napon az üzletek többsége zárva tart majd. Így nem nyitnak ki a hiper- és szupermarketek, valamint a különböző láncokhoz tartozó boltok, bevásárlóközpontok üzletei.

Dunaharasztin élelmiszer vásárolni az OMV kúton található, folyamatosan nyitva tartó, Spar expressben, valamint a Sziszkó és Fati elnevezésű boltban tud. Utóbbi minden nap 06.00 és 22.00 óra között van nyitva.

Mivel Dunaharasztin a piacnap szombaton van, így az a megszokott rend szerint várja a vásárlókat.

Egészségügy:

Az egészségügyben, ahogy minden ünnep alkalmával ügyeleti rendszer lép életbe péntek estétől egészen kedd reggelig. Erről részletesen itt olvashat.

Az ügyeletes patika a Kisduna Gyógyszertár lesz, amely már új helyen, a Dunaharaszti Fő út 130. alatt működik.

 

Közlekedés:

HÉV:
Pünkösdkor a munkaszüneti napi menetrend szerint járnak a HÉV-járatok, bizonyos vonalakon ritkábban. A részletes menetrendek elérhetők a BKK és a HÉV honlapján.

Volánbusz:
A háromnapos ünnep miatt a Volánbusz járatainak közlekedési rendje is módosul: május 19-én, pünkösdvasárnap munkaszüneti napon, 20-án, pünkösdhétfőn a hét első tanítási- és munkanapját megelőző munkaszüneti napon, 21-én, kedden a hét első tanítási és munkanapján érvényes menetrend szerint indulnak az autóbuszok. További részletek itt.

MÁV:
Május 19-én vasárnap az ünnepnapi, 20-án a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok, 21-én már a megszokott munkanapi menetrend érvényes, áll a MÁV-csoport szerkesztőségünknek küldött tájékoztatójában.

Ventona:
A Dunaharaszti közösségi közlekedését ellátó Ventona Transz Kft. buszai a hétvégi menetrend szerint közlekednek majd mind a három nap alatt.

(dho)