A versenyre Magyarországon működő vállalkozások nevezhettek, amelyek a bonbonok előállításához kereskedelmi célú pálinkafőzdék pálinkáit használhatták fel, írja tudósításában az MTI. Nevezni lehetett krémtöltelékkel készült kézműves pálinkás bonbonnal; és mivel a fesztiválon idén az év gyümölcse a meggy, külön bírálták a meggypálinka felhasználásával készült édességeket. Utóbbiból 41, az egyéb pálinkák felhasználásával készült bonbonból 66 darabot neveztek be.
A mintákat 50 pontos rendszerben bírálta a hattagú, főként cukrászmesterekből álló zsűri, figyelve azok megjelenését, szerkezeti felépítését, a krémességet, a kreativitást és az összbenyomást.
Az év meggypálinkás bonbonja címet a dunaharaszti Dantoni Chocolate meggypálinkás mámor fantázianevű bonbonja érdemelte ki. Az alkotás valódi pálinkát tartalmaz, így azt csak felnőttek fogyaszthatják.
A dunaharaszti Dantoni Chocolate a bonbon versenyen egyébként összesen három kreációval indult, a végeredmény egy arany és két ezüstérem, áll a cég szerkesztőségünknek küldött közleményében.
A dunaharaszti kézműves csokoládéműhelyt 2017-ben alapították. Csak valódi, magas minőségű csokoládét, gyümölcsöket és dióféléket használnak fel. Alkotásaiknak csak a fantázia szab határt. Az elmúlt években már több világversenyen is részt vettek, amelyekről dobogós helyezésekkel tértek haza.