Új buszok Pest megyében a Dunaharasztit és Taksonyt is érintő vonalon

//Berényi Attila
fotó: Volánbusz Zrt.
A Volánbusz jármű-fiatalítási programja keretében Pest megye járműparkja tíz darab nagy befogadóképességű, Volvo 8900-as típusú autóbusszal fiatalodott. Az új autóbuszok elsősorban a Budapest–Dunaharaszti–Dömsöd viszonylaton álltak forgalomba.

Az új járművek beszerzésére a Volán Buszpark Kft. tavaly év elején írt ki közbeszerzési eljárást, a sikeres lezárást követően országszerte 50 darab hosszú kivitelű jármű kezdte meg szolgálatát. Ebből tíz darab Pest megye útjain állt forgalomba, elsősorban a Budapest–Dunaharaszti–Taksony–Szigethalom–Majosháza–Áporka–Kiskunlacháza–Dömsöd viszonylaton. Az érintett településeken – a főváros lakosságát nem számítva – mintegy 60 ezren élnek, a buszok évente több mint 180 ezer utas számára biztosítanak komfortosabb utazást. Iskolai időszakban napi 38, tanszünetben munkanapokon napi 32, hétvégén pedig 13 járat közlekedik a térségben, áll a Volánbusz szerkesztőségünknek küldött közleményében.

Az új járművek áttételesen a Budapest–Kunszentmiklós-Tass–Kelebia (150-es számú) vasútvonal átépítése miatti vonatpótláshoz is hozzájárulnak. Ez a sokat emlegetett Budapest-Belgrád vasútfejlesztési projekt. Az általuk felváltott MAN autóbuszok ugyanis kiveszik részüket a vonatpótlás feladatából, miután a térségben a vasútfelújítás által érintett települések teljes kiszolgálását a Volánbusz vette át.

A most bemutatott, a Volánbusz szigethalmi telephelyéhez tartozó, nagyságrendileg nettó 830 millió forint értékben beszerzett Volvo buszok mindegyike 95 férőhelyes, alacsony belépésű, szóló kivitelű, légkondicionált, akadálymentes, környezetkímélő Euro 6e motorral, elektronikus utastájékoztatási rendszerrel, fedélzeti kamerarendszerrel és USB-töltőpontokkal felszerelt.

(Volánbusz / Kommunikációs Igazgatóság)