A dunaharaszti székhelyű, az új fejlesztésekkel immár öt telephelyen 70 ezer négyzetméternyi raktárkapacitással működő cég közleményében ismertette: az új beruházások csaknem 100 új munkahelyet teremtettek, így a Raben Kft. jelenleg 410 embert foglalkoztat Magyarországon. A közlés szerint Dunaharasztiban mintegy 30 ezer, Pécsen pedig több mint 10 ezer négyzetméteres új logisztikai központ kezdte meg működését.
„A dunaharaszti létesítmény az élelmiszeripari termékeket gyártó és forgalmazó cégek számára ideális a szabályozott hőmérséklete miatt,”
A pécsi központ adó- és vámraktári engedélyei révén jövedéki termékek tárolására és kezelésére is alkalmas – ismertették. Árvai Csaba, a társaság ügyvezető igazgatója a közleményben hangsúlyozta: portfóliójuk bővítésével piaci pozíciójukat is erősíteni szeretnék. Az MTI érdeklődésére a társaság közölte: a cég jövő évi tervei között az új raktárak szabad kapacitásainak feltöltése mellett egy új, 3000 négyzetméteres – további 15-20 fős létszámnövekedést is eredményező – győri logisztikai létesítmény átadása és beüzemelése szerepel. A Raben-csoport a raklapos gyűjtőszállítmányozás és a raktárlogisztika területén egyaránt jelentős piaci szereplő Európában, ahol 14 országában tevékenykedik. Több mint 160 telephelye van, mintegy 1,3 millió négyzetméternyi raktárterületet üzemeltet, és naponta több mint 9000 kamiont indít útnak. A Raben Kft. a cég közlése szerint 2020-ban 9,7 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 206 millió forintos adózott eredményt ért el, míg egy évvel korábban 8,6 milliárd forintos bevételt szerzett 93 millió forintos veszteség mellett.