Kondi nélkül – nagy bajban a fitness ágazat is

//Berényi Attila
Megosztás itt: print
Megosztás itt: email
Kondi nélkül – nagy bajban a fitness ágazat is
A koronavírus okozta járványt a gazdaság egésze megszenvedi, elég csak a vendéglátásra, idegenforgalomra, vagy a szórakoztató iparra gondolni. De az amatőr sport gerincét adó fitness ipar a kimúlás szélére sodródott. Dunaharaszti egyik legismertebb konditermének tulajdonosai szerint túl sokáig nem lehet már bírni.

Azon túl, hogy olyan jó lenne már utazni, vagy egy étterembe beülni, esetleg elmenni bulizni, nagyon jó lenne már sportolni is. Nagyjából egymillió ember jár rendszeresen „gyúrni”. Persze ez sokkal szélesebb és többféle mozgásformát jelent mint azt a kívülállók gondolják, hiszen a súlyzós edzéseken túl, a termekben többféle edzésmód közül választhatnak a látogatók. Persze, ha nyitva lehetnek a termek. De a járványhelyzetben egészen más a helyzet.

Még tavaly tavasszal, amikor be kellett zárni, simán túléltük, sőt befektettünk: új gépeket vettünk, renováltuk, fejlesztettünk – mondja Mannheimné Irén, aki férjével és fiával tulajdonosa a nevüket viselő Squash Clubnak, amely rengeteg mozgásformának ad otthont.

A máskor annyira nyüzsgő terem recepcióján ülünk, amit e cikk írója is nagyon jól ismer, hiszen rendszeres vendég. Azaz volt, mert most csak igazolt versenyzők használhatják a sporteszközöket. A gépek üresen, magukban állnak.

Már nagyon várják Mannheimék is az újranyitást, fotó: dho

Zoltán, a férj hozzáteszi, hogy 22 éves a terem, ami jól működik. Ám bármennyire is jól jövedelmez egy cég, ha hónapokon keresztül nincs bevétele, akkor megsínyli.

A konditermesek alaposan megszenvedték az elmúlt időszakot. A 2020 tavaszi karantén után nyáron kinyithattak és meg is jelentek a vendégek. Azt azonban tudni kell, hogy a jó időben sokan vannak, akik maguk oldják meg a sportolást, a természetben mozognak és amikor lehet utaznak. A felfutó időszak a hidegebb napokkal érkezik. Ám tavaly ősszel ismét be kellett zárni, így megint kiesett a bevétel. A legnagyobb érvágás a karácsony és az év elejének elvesztése. Ki akarna a fa alá olyan meglepetés kondibérletet, amit nem biztos, hogy mostanság lehet használni? Ráadásul elmúlt a fő bérletvásárlási szezon is, hiszen az újévi fogadalmak nagyon sok új, vagy évente egy időre visszatérő vendéget hoznak. A tulajdonosok tartalékai egyre csak fogynak és fogynak.

Jelenleg úgy áll, hogy ha február végégig nem lesz újranyitás, akkor szomorú sors várhat a Dunaharaszti teremre is. Bár a versenyengedéllyel rendelkező, igazolt sportolók most már használhatják a termeket, de ez mindössze tizede a korábbi forgalomnak. Ez a bevétel talán elég a rezsi kifizetésére. Talán!

És Mannheimék még szerencsésnek mondhatják magukat, mert saját tulajdonuk az épület, nem bérlik azt. Akik utóbbi cipőben járnak, azok közül sokan már most végleg bezártak, árulják a gépeiket, eszközeiket. A fitness ágazat az utóbbi hetekben létrehozott egy lobbi csoportot, próbálnak nyomást gyakorolni a kormányra, hogy az éttermek és a szállodák mellett ők is kapjanak segítséget. Ez pedig az 5 százalékos ÁFA kulcs lenne, emeli ki a család. A különbözetet tudnák felhasználni arra, hogy újra erőre kapjanak, megfizessék az alkalmazottakat, és ismét megpróbálják feltölteni a tartalékiakat.

Vendégek nélkül az edzőterem, fotó: dho

A vendégek nagyon kötődnek a teremhez – volt aki a napokban azzal hívta fel Irént, hogy ő bizony bérletet venne, úgyis, hogy nem tudja használni, egyszerűen segíteni szeretne. Bár nem éltek az ajánlattal, de nyilván jóleső érzés volt.

Az ágazat szereplői egyébként azt vallják, hogy ha eljön az újranyitás ideje, akkor minden vendégnek ott folytatódik a befagyasztott bérlete, ahol ősszel megszakadt. Dunaharasztin legalábbis biztosan így lesz – mondják egyszerre Mannheimék.

(dho)