Tizenhárom százalékkal csökkentette az alumínium italdobozok súlyát a Coca-Cola Magyarország. A hazánkban gyártott és 19 országban forgalmazott dobozos üdítőitalok csomagolásához a cég 2020-tól éves szinten közel 170 tonnával kevesebb alumíniumot használ fel.
A vállalat a dobozok súlyát csökkentő fejlesztéssel párhuzamosan még a tavalyi évben megkezdte a kiszállítás során alkalmazott raklapfólia felhasználásának kiváltását is, aminek eredményeképpen ebből az anyagból az idei évben már 43 tonnával kevesebbet használ fel.
A Coca-Cola 1968 óta van jelen Magyarországon, 1996-ban indult a vállalat itteni termelése. A társaság eddig 120 milliárd forintot fektetett be az országban, magyarországi palackozója, a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. két üzemet működtet, és 1050 dolgozót foglalkoztat.
(MTI)