Gyorsan tisztázzuk, hogy most Szent Bálint ünnepe van. Ő pedig a szerelmesek mellett a lelkibetegek és az epilepsziával küzdők védőszentje is. Ezen az ünnepen a szerelmesek megajándékozzák szerelmüket, vagy szerelmes üzenettel kedveskednek neki.
Eleink idejében egészen más szokások szerint lehetett udvarolni, főleg a falusi kisközöségekben szabtak szűk teret a nőknek, lányoknak. A szülők akkoriban szigorúan nyomon követték az udvarlás folyamatát. Maga a szó – udvarlás – is innen ered.
Az újdonsült lovagot először az udvaron fogadták, a küszöb átlépéséhez komoly szándékok szükségeltettek a férfiembertől.
Ráadásul nem is lehetett akármikor beállítani. A fiúk csakis az úgynevezett legényjáró napokon látogathatták udvarlási céllal a lányos házakat. Legényjáró napok kijelölése függött az aktuális munkáktól és a lányos család egyéb elfoglaltságaitól. Ha egy legény alkalmatlan időben zavart, akkor megszégyenítésként hagymát vagy fokhagymát rejtettek a zsebébe – mondja Kőszegi Gábor, néprajzos muzeológus, a Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztályának munkatársa.
Régen nem is virágot, meg csokit adtak a legények ajándékba. Helyette mángorló, sulyok, esetleg vetélő volt a meglepetés. A szerelmi ajándékok akkoriban nem elsősorban a kedveskedésről szóltak. A cél egyfelől az volt, hogy a lány a tárgy használata közben a fiúra gondoljon (ezért adtak használati tárgyakat) de ennél még sokkal fontosabb volt az információszerzés. Ugyanis ezt illett viszonozni. Ha a leány egyszerűen visszaadta az ajándékot, akkor egyértelműen elutasította a fiú közeledését.
A XX. század közepéig a fiatalok a család és a rokonság nyomása alapján választottak házastársat maguknak. Figyelembe vették többek között a társadalmi normákat és természetesen a gazdasági érdekeket is, ha az illető szerencsés volt, akkor a számára kiszemelt fél egybeesett a választásával. Máskülönben a szerelmet hátrébb sorolták az egyéb szempontoknál.
(pécsma)
