A Hungary Helps programról és az üldözött keresztényekről Dunaharasztin

//Berényi Attila
Előadás a Hungary Helps programról Dunaharasztin. fotó: dho
Azbej Tristan a Miniszterelnökség államtitkára tartott előadást a Hungary Helps programról és annak hátteréről Dunaharasztin.

Pánczél Károly, a Pest megyei 11-es választókerület FIDESZ-KDNP országgyűlési képviselő-jelöltje, aki jelenleg is honatya, bevezetőjében elmondta, hogy nagyon fontos a közösség ügyeivel foglalkozni. Hiszen maga a politika szó eredete is erre utal. Kiemelte, hogy az államtitkár előadássorozatának – melynek egyik állomása volt Dunaharaszti – témáját a történelem módosította. Hiszen korábban a program Afrikában nyújtott segítségéről volt leginkább szó, most pedig már az Ukrajna területén zajló háború ad szomorú aktualitást. A szomszédos országban humanitárius válság alakult ki a háború miatt, menekültek százezrei, milliói érkeznek hazánkba és a környező országokba.

Pánczél Károly, parlamenti képviselő. fotó: dho

Azbej Tristan államtitkár elmondta, hogy a kormányzati ciklus végén az általa irányított Hungary Helps program az egyik legnagyobb kihívásával néz szembe.  Kiemelete, hogy

„… az elmúlt hetekben a magyar emberek nagylelkűségét bizonyítva, az egész nemzet egyként állt fel háborús menekültek fogadására.”

Eddig a program népírtásoknak kitett távoli területeken, háborús övezetekben nyújtott segítséget a túléléshez, az ottmaradottaknak az újrakezdéshez. Munkájukat már kiterjesztették a keresztényeken túl, más szükséget szenvedő csoportokra is. A politikus szerint drámai, hogy a szomszédságunkban kell segíteni az ott élőkön, vagy onnan elmenekülőkön, köztük magyarokon. Tájékoztatása szerint az elmúlt három hétben félmillió háborús menekültet fogadtak. Magánemberekkel, karitatív szervezetekkel, vállalkozásokkal együtt a magyar kormány közösen el tudja látni ezeket a segítségre szoruló embereket. Ezen fölül nagyon fontosnak nevezte a szülőföldre, helybe vitt támogatást. Kiemelte, hogy az Ukrajnából menekülők számára hazánk az első biztonságos országnak számít, így megkönnyítik az érkezésüket. Azokat is segítik, akik azt tervezik, hogy a saját országukban próbálják átvészelni ezt az időszakot. A beszámoló szerint 3 hét alatt 2 milliárd forint értékben indított útnak a kormányzat segélyszállítmányokat és támogatott karitatív szervezeteket.

Azbej Tristan a Miniszterelnökség államtitkára. fotó: dho

Azbej Tristan előadásában részletesen beszélt a Hungary Helps program létrejöttéről, tevékenységéről amelynek eredményeként az üldözött keresztény közösségeket és személyeket megsegítette a magyar állam. A kormányzati támogatottságú program sokáig egyedülálló volt a maga tekintetében, de már több követője is akad a világban, amelyek szintén a keresztényüldözéssel, annak következményeivel veszik fel a harcot, derül ki az államtitkár tájékoztatójából.

(dho)