Napra pontosan 7 esztendő telt el azóta, hogy a Ligeti templom alapkövét letették. Az akkori szertartáson Dr. Beer Miklós, a váci egyházmegye akkori püspöke is részt vette, és ő szentelte fel most a már elkészült Szent Imre templom harangját, immáron nyugalmazott püspökként.
Az ünnepi mise előtt a templom előtti – szintén új téren – várta a gyülekezet, hogy a harang megkezdhesse szolgálatát. A míves bronz öntvény 110 kilót nyom, mely Gombos Ferenc harangöntő-mester munkája. Felirata szerint:
„Isten dicsőségére Nagy István emlékére öntöttek engem a Magyarországi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus évében.”
Miután a püspök atya megszentelte a harangot, azt emberi erővel húzták fel a helyére, a harang tornyába. Immáron ott teljesít szolgálatot a kisharang mellett, amely már korábban is a Ligeten élőket hívta misére.