Már személyesen is várják vasárnapi istentiszteletre a híveket Dunaharaszti felekezetei

//Tóth Gábor
egyhaz-kereszt-mise_freepik_kalawin_20200524

Képünk illusztráció, forrás: freepik: kalawin

A járványhelyzetben elrendelt korlátozások enyhülésével, most lesz az első olyan vasárnap, amikor már személyesen is ott lehetnek lelki vezetőikkel a hívek.

A Dunaharaszti Római Katolikus Egyházközség facebookon megjelent tájékoztatása szerint ma 10.30-től és 18.00 órától lesz szentmise a Dunaharaszti nagytemplomban. Ám az online közvetítés is marad. A templomokat fertőtlenítették. A püspöki rendelkezés értelmében nyomatékosan kérik az „időseket és a betegeket, akik veszélyeztetve érzik magukat, vagy hozzátartozói között van, akit veszélyeztethet, saját és mások érdekében fontolják meg a misén való személyes részvételt. A többiek számára a vasárnapi szentmisén való részvétel ismét kötelező.”

A Dunaharaszti Evangélikus Egyházközség tagjainak Varsányi Ferenc, lelkész felekezete közösségi oldalán jelezte, hogy mindenkit vár az istentiszteletre, melyet reggel 8 órakor, online formában közvetítenek.

A Dunaharaszti Református Gyülekezet közlése szerint élő, személyes istentiszteletet tartanak. Nyomatékosan arra kérnek mindenkit, hogy aki a gyülekezet eseményeire érkezik, az hozzon magával szájmaszkot. Ezt egyébként a templom ajtóban ellenőrizni fogják, és az egész istentisztelet alatt viselni kell. A másfél méter távolság betartását is kérik.

 

Az online istentiszteleteket az alábbi linkeken követheti:

8:00 Dunaharaszti Evangélikus Istentisztelet – a közvetítést itt követheti

10:00 Dunaharaszti Református Istentisztelet – a közvetítést itt követheti

10:30 Dunaharaszti Római Katolikus Istentisztelet – a közvetítést itt követheti

15:00 Dunaharaszti TEÉRTED Keresztény Misszió – a közvetítést itt követheti

18:00 Dunaharaszti Római Katolikus Istentisztelet – a közvetítést itt követheti